A cinikus humán beállítottságú emberek azt mondják, ahogy a matek nem embernek való. Aztán ott a tény, hogy a matek az egyetlen dolog, amiben nincs hazugság. És azt is mondják, hogy aki elmélyül a matematikában, annak kifinomultabb a gondolkodásmódja, jobbak a képességei, jobban működik a logikus gondolkodás.
Pitagorasz-tétel és társaik
Számos hasznos alapdolog van, amit matematikából megtanultunk, és hasznát vesszük az életben. Vannak bizonyos szakmák, melyeknél felületet, területet kell számolni, így ismerni kell az összes mértani test paramétereinek kiszámolási módját.
Ám alapvetően az emberek nagy része nem használja a matematikaórákon tanultakat. Vannak, akiket ki lehet üldözni vele a világból, gyerekek százai szoronganak a „matekóra rémétől”.
A matematika alapvetően egy játék, egy igen bonyolult játék. Ekként kellene tanítani a gyerekeknek az iskolában – eleinte. Ezt tette Obádovics Gyula Matematika című könyvével, melyet nem nagyon látok a gyerekek polcain…
Olyan szorongás, melyet valaki készségétől függetlenül érez. A matematikai szorongás mérhető egy skálán, melyet 1972-ben fejlesztettek ki.
A teszt alapján – mely ezt méri – kiderült, hogy a szorongás összefügg a gyenge teljesítménnyel, és matematikával kapcsolatos negatív hozzáállással, a matek elkerülésével az életben.
A baj ezzel az, hogy aki elkerüli a matematikát, annak tudása is kisebb lesz, így még több kudarc fogja érni a matematikával kapcsolatban.
Minél nehezebb a feladat, annál nagyobb maga a szorongás, így a hibalehetőség is. Hivatalosan ezt úgy fogalmazták meg, hogy a nyomás, nyugtalanság és félelem interferál a matematikai teljesítménnyel.
Mi a baj a matekkal?
A matematikában nincs pardon – a válaszok egyértelműek és pontosak. Így az oda vezető egyetlen úton nem hibázhat az ember.
A baj az, hogy a matematika tanításának lényege – ma –, a jó válaszok tudása, a rossz válaszok elutasítása, nem pedig a hibázás lehetősége általi tanulás. A jó választ jutalmazzuk, a rosszat „büntetjük”, figyelmen kívül hagyjuk, azaz nem szabad kockázatot vállalni – csak megtanulni a helyes válaszhoz vezető egyetlen utat.
Maga a szorongás mentális erőforrásokat köt le az agyban, így a matematikai szorongással küzdők sokkal nehezebben tanulják meg a matekot, mert munkamemória-kapacitásukat nem tudják a leterheltség miatt használni.
A nő, akinek nincs baja a matekkal
Maryam Mirzakhani iráni(!) 32 éves matematikus hölgy(!) megkapta a legrangosabb elismerést jelentő Fields-érmet. Ő az első nő, aki ezt a díjat átvehette.
A díjat négyévente a Nemzetközi Matematikus Szövetség osztja ki négy embernek. Ha mond ez a fogalom valakinek valamit, a hölgy ezekkel foglalkozik: hiperbolikus geometria (nem euklédeszi geometria), ergodelmélet, Riemann-felület (komplex függvénytan egyik része).
Maryam Teheránban járt középiskolába, majd a Harvardra és a Princeton Egyetemre – még csak most kezdett el tanítani. Figyelemre méltó, hogy a hölgy a világ azon részéről való, ahol – állítólag(!) – nem kedvelik a tanult nőket… vagy mégis?
Játékból is jó
A logikus gondolkodás alapja a matek. Aki tesztelni akarja azt, hogy kellő logikai képességekkel rendelkezik-e, pillantson rá Einstein feladványára.
Ha nem sikerült megoldania, essen neki a mateknak… szorongás nélkül, csak játékból.
Íme, a feladat!
Tények:
1. 5 ház van, különböző színűek.
2. Minden házban él egy-egy ember, mindegyik más nemzetiségű.
3. Az öt tulajdonos különböző italokat fogyaszt, különféle cigit szív és más-más állatot tart.
4. Nincs két olyan tulajdonos aki ugyanazt az állatot tartaná, ugyanazt a cigit szívná, vagy ugyanazt az italt inná.
1. A brit a piros házban lakik.
2. A svéd kutyát tart.
3. A dán teát iszik.
4. A zöld ház a fehér ház bal oldalán van.
5. A zöld ház tulajdonosa kávét iszik.
6. Az a személy aki Pall Mall-t szív madarat tart.
7. A sárga ház tulajdonosa Dunhill-t szív.
8. Az az ember aki a középső házban lakik tejet iszik.
9. A norvég az első házban lakik.
10. Az ember aki Blend cigit szív amellett lakik aki macskát tart.
11. Az az ember aki lovat tart amellett lakik aki Dunhill cigit szív.
12. A tulaj aki Blue Mastert szív, sört iszik.
13. A német Prince-t szív.
14. A norvég a kék ház mellett lakik.
15. Az ember aki Blend-et szív, a vizet ivó ember szomszédja.
A kérdés: Melyik tart halat?
VIDEO A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek