Miért hagynak nyitva kiskapukat a nők?
Nincs erre vonatkozó biztos statisztika, de a házasságok több mint felében legalább az egyik fél követett már el mikromegcsalást. A nők leginkább azért hajlamosak erre, mert természetüknél fogva igénylik a kedves bókokat, a dícséretet, a szavakkal történő simogatást. Így, ha ezt a meglévő tartós kapcsolaton kívül valaki mástól is megkapják, csak nagyon ritka esetben teszik ki a stop táblát és küldik el a fenébe az illetőt.
A kiskapuk egy másik oka, amikor a nő úgy érzi, nem tud kiteljesedni.
A háztartással vagy a gyermekneveléssel járó örökös munkában nem találja önmagát; azt a korábbi vonzó nőt, aki után megfordultak a férfiak, akiért összeverekedtek a fiúk az iskolabálon. Ilyenkor előkerülnek azok a régi nevek, akikről biztosan tudja, hogy nem kell sokat tenni és ismét felizzik a régi láng. A régi ismerősöket pedig nem nehéz megtalálni a közösségi médiában.
Léteznek nők, akik azt mondják, imádjak a párjukat, soha senki mással nem bújnának ágyba, mégis vannak rejtegetnivalóik. Titkos találkozások, elhallgatott telefonbeszélgetések, üzenetváltások. Hogy miért teszik ezt? Ők maguk sem tudják. Számukra olyan ez, mint egy szelet csokitorta a diéta kellős közepén. Tudják, hogy tilos, csak maguknak árthatnak vele, mégis megeszik és az utolsó morzsa után azt sóhajtják, bárcsak lenne még egy ilyen finom szelet. Majd lelkifurdalással vegyes eltökéltséggel folytatják a diétát, egészen addig, amíg újra meg nem kívánnak egy kis tiltott édességet. Olvass még a témában
Ezért hiszek a második házasságom előtt is a szerelemben
„Mire kiszálltunk a liftből, megtudtam, hogy megcsalnak” – Furcsa találkozások, amiknek meg kellett történniük
Ha valaki megbánt, még nem biztos, hogy szociopata- Miért akarunk mindenkire diagnózist ragasztani?
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






