Amerikai Horror Story (American Horror Story)
Ha valaki, hát akkor én imádom a kísértettörténeteket, a bűnügyi sorozatokat és a legendás gyilkosságok történeteit. Sorozatgyilkosos podcastot hallgatva alszom el és szabadidőmben a Mindhuntert olvasom, úgyhogy igen, nagyon szerettem, ahogy az Amerikai Horror Story kikacsintva szőtte bele ezeket, az amerikai popkultúrába, folklórba beleépült rémségeket a történeteibe.
Tudom, hogy nem mindenki van így vele, de nekem az is kimondottan tetszett, hogy a szereplők új köntösben térnek vissza minden évadban.
Ennél több jót azonban nem tudok elmondani a sorozatról, amit a Roanoke után végképp meguntam, és már ott is nagyon fárasztónak találtam az indokolatlan erőszakpornót. Attól meg, hogy például a sorozatban található, valós eseményekre vonatkozó utalásokat bemutató videók alatt vannak kommentelők, akik addig ezekről nem is tudtak, mégis imádták a sorozatot, őszintén és szívből ideges leszek. Mert enélkül a kikacsintós humor nélkül szerintem az AHS semmi, csak egy nagy adag, bénán összefűzött szellemhistória a tábortűz körül.
Következő cikkünkÍgy lehet a nappalidban dolgozó – Inspiráló megoldásokÓriási hatással van a produktivitásodra az, hogy milyen a környezeted munka közben. Ha rendezett az íróasztalod, kellemesek a színek és kényelmes a széked, máris sokkal gyorsabban tudsz haladni a feladataiddal, és könnyebb koncentrálnod a munkára. Most hoztunk néhány inspiráló fotót, amelyek megmutatják, hogy a dolgozó zónát…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






