VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Énünk térképe
Mindannyian egy bűvös térképpel születtünk, amely végigkíséri az egész életünket. Éntérképünkön ott van minden hely, ahol eddig jártunk. Tájékozódhatunk, kiutakat kereshetünk rajta, eljuthatunk közeli és távoli célpontokhoz, és megtalálhatjuk a hazavezető utat. Mutat csatatereket, pihenőhelyeket. Hegyeket, óceánokat és futóhomokot, amelyeken még át kell kelnünk, és új, felfedezésre váró tájakat is.
Ez egy többdimenziós térkép, amit nem lehet kiteríteni az asztalra. Gondolataink, érzéseink, meggyőződéseink, emlékeink és szándékaink alkotják. Ha belelépünk, új dolgokat tudhatunk meg alkotóerőnk és képzeletünk segítségével. Egy pillanat alatt eljuthatunk azokra a helyekre, amelyeket fel szeretnénk fedezni. Olyan tájakra érkezhetünk, ahol új információk tárulhatnak fel előttünk körülményeinkről, amelyek eddig rejtve voltak számunkra, mert gondolatainkat érzelmeink tartották fogságba, amelyek megakadályozták, hogy tárgyilagosan lássunk.
Az éntérkép velünk változik, ha új szemszögből szemléljük az életünket és megváltozik a felfogásunk. Sok-sok tájon keresztül vezet minket a sorsunk, olyanokon, mint például ezek: