Életmód / Család

5 hazugság, amit a nárcisztikus szülő mond a gyerekének

A nárcisztikus személy a saját maga által kreált valóságban él, sajnos még szülőként is. A szeretet azt jelenti mikor valakit a saját érdekeink fölé helyezünk és ők erre legtöbb esetben nem képesek, hiszen a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberek csak saját magukkal vannak elfoglalva. Egy ilyen szülő gyerekének lenni nem szerencsés helyzet, hiszen a beteg szülő realitásában kell felnőnie, ami nem tükrözi a valóságot. Ezek a gyerekek később több mentális nehézséggel küzdenek majd és nem lesz könnyű számukra beilleszkedni a való életbe.
 

Az alábbi öt mondat olyan tipikus valótlanság, amit a nárcisztikus szülő mond gyermekének.

Nem érezhetsz így

A nárcisztikus személy számára a hatalom, és annak gyakorlása fontos tényező, így sajnos szülőként is csak a saját igényeikre és szükségleteikre fókuszálnak, vagyis arra, hogy ezeket hogyan érvényesíthetik. Ha gyermekük valami olyan érzelmet nyilvánít ki, ami az ő szemléletükbe nem illik, egyszerűen nem hagyják jóvá mindent megtesznek, hogy azt „érvénytelenítsék”. Egy gyerekben ilyenkor az alakul ki, hogy inkább nem fejezi ki érzelmeit, nehogy a szülő ledorongolja érte, mondván nincs joga így érezni. 

IgorVetushko/depositphotos.com 

Annyira vagy értékes, amennyire sikeres

Egy nárcisztikus szülő nem értékeli gyermeke tehetségét, hacsak nem látja bele azt, hogy abból hogyan lehetne hasznot húzni. Magas beosztású, hatalommal járó munka, jó pénzkereset, hírnév: ő csak ez alapján ítéli meg a gyereket. Egy megírt kedves vers vagy egy karitatív tevékenység nemes dolog, egy nárcisztikust viszont soha nem fog meghatni. A gyerek emiatt vagy a szülő álmait kergeti egész életében, vagy olyan felnőtt le belőle, aki értéktelennek érzi magát, mikor ez nincs is így. 

Olvastad már?  Ezeket sose tiltsd meg a gyermekednek – Fontosak a fejlődéshez!

[email protected]/depositphotos.com

Te ezt nem tudhatod

Mivel – mint említettük – a nárcisztikus személy egy saját maga által teremtett realitásban él, és ezt természetesen a közvetlen környezetére is „kiterjeszti”. Ennek első számú tünete az, hogy soha nem adja a gyereke kezébe az irányítást. Ő mondja meg, hogy a csemete hogyan öltözzön, mit tanuljon, milyen különórára járjon, mit egyen, mindent. Kiskorunkban meg sem fordul a fejünkben, hogy a szüleinket megkérdőjelezzük, így minden utasítást követünk és mindent elhiszünk, amit a szájukból hallunk. A nárcisztikus anya vagy apa csak azt fogadja el, amit ő maga valóságnak hisz, így a gyermek gyakran érezheti úgy, hogy ő maga buta és nem tud semmit. 

CandyBoxImages/depositphotos.com

Nem vagy elég jó

Egy egészséges szülő-gyerek kapcsolatban a szülő az, aki támogatásával és gyengédségével megtanítja az utódnak, hogy szeresse és becsülje magát. Ez az elengedhetetlen dinamika egy nárcisztikus szülőnél szinte teljesen hiányzik, mivel ezek az emberek képtelenek őszinte, gyengéd érzelmeket táplálni mások iránt. Őket ugyanis semmi más nem érdekli, minthogy figyeljenek rájuk és az, hogy mindenki úgy viselkedjen, ahogy azt ők elvárják. Az, hogy a gyermek nem elég jó, elég gyakori üzenet tőlük az utód felé, főleg olyan kontextusban, amikor máshoz hasonlítják a teljesítményét. A testvéred, osztálytársad stb. sokkal jobb tanuló, ügyesebb, okosabb nálad. Ez is egy rendkívül káros üzenet.

Olvastad már?  Háztartásbeli anyukának lenni a legnagyobb ajándék – A férjednek!

matimix/depositphotos.com 

Mindig elsőnek kell lenned

Egy nárcisztikus állandóan verseng és ezt a gyermekére is ráerőlteti. Az, hogy valaki kompetitív, nem feltétlenül rossz tulajdonság, de egy beteg szülő esetében minden kudarcnak számít, amennyiben a gyerek nem az első helyen végez. Ez teljesíthetetlen elvárás és felnőttkorban komoly önbizalomhiányt eredményezhet.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást