Az intenzív nevelésnek is vannak hátrányai
A különböző társadalmi rétegek gyereknevelési szokásai mindig különböztek, de napjainkban egyre szélesedik a szakadék. Ezért az is felelős, hogy mindenhol – ahogyan hazánkban is – egyre kisebb a középosztály, az újgazdagok és elszegényedett családok száma pedig egyre nő. Az elmúlt pár évtizedben az amerikai elit elindult az intenzív szülőség útján, amit azóta egyre szélesebb réteg vesz át, vagy legalábbis próbál átvenni.
A szülők úgy gondolják, a több különórának és foglalkozásnak köszönhetően a gyerek felnőttként majd jobban fog boldogulni. Egyetemre mehet, jó állása lesz, amivel több pénzt keres majd. Az intenzív szülőség kétségkívül előnyös lehet, mert ezen kívül a gyerek egyéniségével is többet foglalkoznak a szülők. Azonban ha ezt túlzásba viszik, hátrányai is vannak.
Elkövethetik azt a hibát, hogy a túlzott foglalkoztatottság miatt a gyerek kimerült lesz a sok különórától, illetve – mivel nem ütközik nehézségekbe élete során – kevésbé lesz önálló. A tehetős szülők többnyire saját cégeiknél foglalkoztatják utódjaikat vagy latba vetik kapcsolati tőkéjüket és ismerősöknél helyezkednek el gyerekeik. Amennyiben a „való világban” próbál szerencsét a fiatal, védett élete után hideg zuhanyként érheti a valóság. Olvass még a témában
Nem minden toxikus, és nem minden trauma, ami kellemetlen volt neked – Ezért nem kéne ezekkel a szavakkal dobálóznunk
Rákényszerítettem magam, hogy unatkozzak, és meglepően jó dolgok származtak belőle
„Nem tudtam, miért nem tudok megváltozni” – Egy negatív családban felnőni megbéníthat felnőttkorban
Ha elfog az augusztusi melankólia: Én így próbálom nem temetni a nyarat augusztus elején
Meglepő módon a túl könnyű gyerekkor később visszaüthet úgy, hogy a felnőtt élet nehézségeivel szembesülő fiatal depressziós lesz és kevésbé lesz elégedett életével.
Erre ma már látunk is példákat, mikor az egyetemről kikerülő pályakezdő nagy reményekkel kikerül a nagybetűs életbe és kiderül, hogy szorong, ha fel kell hívnia egy ismeretlent, vagy képtelen tájékozódni, ha lemerül a telefonja és nem tudja igénybe venni a térkép-applikáció segítségét.
Az ideális gyereknevelés tehát valahol a „természetes felnövés” és az intenzív nevelés között van. Anyaként viszont nem könnyű eldönteni, mivel teszünk jót a gyereknek. Legyen különóra, de ne túl sok, segítsük a gyereket, ne túlzottan, hogy az életben is megállja a helyét. A kulcs – mint mindenhol – itt az arany középút és a szülő felelőssége, hogy hol húzza meg a határt.
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






