Felügyelt, gondoskodó játék, folyamatos beszélgetés érzésekről, türelmes magyarázatok és izgalmas különórák, tehát intenzív gyereknevelés, amit napjainkban a jómódú családok alkalmaznak. Ez azonban nem mindenki számára elérhető, illetve sokan nem is hisznek benne.
Az intenzív gyereknevelés fogalmát először Anette Lareau vizsgálta, a 90-es évek végén. Ő közép- és felső osztályon belüli jelenségnek titulálta ezt a fajta „közösen megbeszélt, nyugodt foglalkozást”. Ezt állította szembe a jóval szerényebb körülmények között élő munkásosztály által alkalmazott „természetes felnövéssel”.
Utóbbi sokkal kevesebb szülői jelenléttel jár, ami részben abból fakad, hogy a szegényebb családokban a szülők többet dolgoznak, ezért kevesebbet vannak gyerekeikkel. A szociológus kíváncsi volt, hogy ezek a szülők is alkalmaznák-e az intenzív nevelést, amennyiben lenne rá lehetőségük.
A jómódú családoknál természetes, hogy a csemete különórákra jár, például zongorázik, teniszezik vagy kézműves szakkörön vesz részt. Erre egy szegényebb, többgyerekes családnak nincs pénze, de nemcsak az anyagi lehetőségről van szó.
Azok a szülők, akik sokat dolgoznak kevés pénzért, nemcsak kevesebb időt tudnak a gyerekeikkel tölteni, hanem a kimerültség és anyagi gondok miatti stressz következtében kevesebb türelmük, figyelmük és energiájuk is van a gyereknevelésre.
Az intenzív szülőség tehát nemcsak anyagi forrást és időt kíván, de kipihent, nyugodt szülőket is.
Ha egy gyerkőc hisztizik a boltban, amiért valamit nem kap meg, egy „kisimult” anya türelmesen elmagyarázza neki, hogy miért nem ehet ebéd előtt csokit. Egy kimerült, stresszes anyuka viszont csak továbbráncigálja az üvöltő gyereket és ezért nem is lehet hibáztatni.
