David Smith az első napját ágyban töltötte, miután hazaért Moszkvából, és ugyan fájt a feje és sajogtak az izmai, még elég erős volt ahhoz, hogy nevessen a felesége viccein, aki azzal ugratta, hogy a férfiakat minden kis vírus ledönti a lábáról – írja a DailyMail.
Másnapra a férfi jobban érezte magát, még a kutyát is elvitte egy rövid sétára, és azt tervezte, hogy másnap visszatér a munkába. David azonban sem a következő napon, sem az után nem ment már dolgozni.
Másnap reggel az arcát és a karját apró, kemény hólyagok borították. A felesége bekente őket, majd azzal tréfálkozott, hogy ez történik, ha az ember a fél életét olajfúrással tölti Szibériában. A férje azonban ekkor már túl gyenge volt, hogy nevessen, és estére be kellett menniük a helyi kórház sürgősségi osztályára. Olvass még a témában
Az orvosok elvégeztek néhány tesztet, de ők sem számíthattak arra, amit az eredmények mutattak: David Smith egy olyan himlőtől szenvedett, amit egy 1978-as kisebb visszatérést leszámítva évszázadok óta nem jelentettek.






