Mennyire érzékelik az emberek partnereik szexuális céljait?
Annak érdekében, hogy több mindent megtudjanak a szexuális motivációkról, Elsaadawy és munkatársai 121 házaspárt kértek meg arra, hogy egy hónapon keresztül vezessenek szex-naplót. Jegyezzék fel, mikor szexeltek és azt is, szerintük mi volt a partnerük motivációja az együttlétről – és persze a sajátjukat is írják fel. Így a kutatóknak nem volt más dolguk, mint összevetni a házastársak válaszait.
Megtudhattuk, hogy a résztvevők meglehetősen pontosan érzékelték a közeledési szándékot és annak okát.
Kiderült, hogy azok a partnerek, akik nagyobb arányban eltalálták a házastársuk motivációját, nagyobb elégedettségről számoltak be a párkapcsolatuk tekintetében. Amikor a partnerek érezték, hogy a másik felük szeretkezni szeretne, akkor boldogabbnak és elégedettebbnek bizonyultak. Hab a tortán, hogy ez az érzés nem csak a szexuális életre, hanem általánosságban a párkapcsolatra is vonatkozott. Sőt, az eredeti szexuális motivációtól függetlenül igaznak bizonyult.
A szakértők szerint a szexuális szükségletek nyílt megbeszélése elengedhetetlen a hosszú távú boldogsághoz. Túl gyakran látják, hogy a párok úgy élnek házas életet, hogy nem beszélik meg igényeiket, szükségleteiket és ez mindkettőjük esetében kiábrándultsághoz vezethet. Olvass még a témában
„A mai férfiak mindent a nőktől várnak el” – Férfiak a hercegnő-korszakukban
Szégyellem, de titkolom a párom elől, hogy néha még mindig rágyújtok
„Akkor vettem először komolyan a panaszkodását” – Férfiak, mi történt, amikor a feleség levette a jegygyűrűt?
Nem szeretném, hogy a szüleim ott legyenek az esküvőmön – pedig nem is vagyunk rosszban
Következő cikkünkAz értelem mint vonzerő. Ez a kapocs Marilyn Monroe és Albert Einstein között Valahányszor a szapioszexualitás kerül a beszélgetések középpontjába, mindig a Woody Allen-szereplők jutnak eszembe, akik számára az intellektus a leendő partner elengedhetetlen szexepiljeként van számon tartva. Az élet dolgait – az Annie Hall című nagysikerű filmjében – rettenetesre és nyomorúságosra osztó író és humorista…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






