A tesztelés és a fertőző betegek gyors kiszűrése egyértelműen kulcsfontosságú a koronavírus terjedésének megakadályozásában. A gyorstesztek ebben segíthetnek – de vajon mennyit, és egyáltalán hogyan működnek?
A tipikus antigénteszt azzal kezdődik, hogy egy egészségügyi szakember áttörli az orr vagy a torok hátsó részét. Ezután a mintát összekeverik egy oldattal, amely feltöri a vírust és felszabadítja a specifikus vírusfehérjéket. A keveréket egy papírcsíkhoz adják, amely antitestet tartalmaz, amelyek kötődnek ezekhez a fehérjékhez, ha jelen vannak az oldatban. A pozitív teszt eredménye fluoreszkáló fényként vagy sötét csíkként detektálható a tesztpapíron.
Az antigéntesztek kevesebb, mint 30 perc alatt adnak eredményt, nem kell laboratóriumban feldolgozni őket, és előállításuk olcsó. Ám a sebességet az érzékenység oldalán kell megfizetni. Míg egy tipikus PCR-teszt egyetlen RNS-molekulát képes kimutatni az oldat egy mikroliterjében, az antigénvizsgálatokhoz olyan mintára van szükség, amely mikroliterenként több ezer vírusrészecskét tartalmaz, hogy pozitív eredményt mutasson a teszt. Tehát, ha egy személy testében alacsony a vírusmennyiség, a teszt hamis negatív eredményt adhat.
Egy kísérlet során olyan embereknél alkalmazva, akik egy standard PCR-tesztben pozitívak voltak a SARS-CoV-2-re, az antigénvizsgálat az esetek 95–100%-ában helyesen észlelte a vírust, ha a mintákat a tünetek megjelenésétől számított egy héten belül gyűjtötték. De ez az arány 75%-ra csökkent, ha a mintákat több mint egy héttel azután vették fel, hogy az emberek először tüneteket mutattak.