Bár a testvéri kapcsolatok a leghosszabb ideig tartó kapcsolatok lehetnek, amelyeket az egyén élete során megtapasztal, az is igaz, hogy a testvéri kapcsolatok kulturális felértékelődése ellenére a felnőtteknek csak 41%-a számol be szoros kapcsolatról a testvérekkel, és 37%-a valamennyire szoros kapcsolatról – derül ki az Institute for Family Studies adataiból. Emellett a felnőttek 22%-a számol be arról, hogy nem túl szoros vagy egyáltalán nem szoros a kapcsolatuk a testvérükkel.
A Lucy Blake és kollégái által végzett, a testvérek elhidegülését vizsgáló, 2022-ben megjelent tanulmány megerősíteni látszik a megfigyelést, miszerint a családtagok hajlamosak hevesen védeni és őrizni személyes narratívájukat, és a testvéreknek gyakran nagyon különböző tapasztalatuk lehet a saját családjukról. A tanulmányban azt írják: „Az, hogy a szülőtől való elhidegülés a testvértől való későbbi elhidegüléshez vezethet, csak egy példa arra a hullámzó hatásra, amelyet az elhidegülés az emberek életére és kapcsolataira gyakorolhat.”
Magától értetődik, hogy egyes testvérek személyiségük, temperamentumuk és érdeklődési körük tekintetében annyira nem hasonlítanak egymásra, hogy semmilyen értelmes kapcsolat nem jöhet létre, mert csak a szüleik közösek bennük. Ennek ellenére a családi dinamika fontos szerepet játszik a felnőtt testvérek közötti feszült, nem létező vagy szándékosan megszakadt kapcsolatok lehetséges okai között.
A leggyakoribb okok között szerepel a testvérek közötti rivalizálás, az, ha a szülők másként kezelték a testvéreket, a testvérek közötti abúzus vagy az összeegyeztethetetlen felnőttkori döntések.
Érdekes módon, míg a felnőtt gyermekre kulturális nyomás nehezedik, hogy kibéküljön a szülővel, és a szülői elhidegüléshez kulturális szégyenérzet társul, addig a testvéri elhidegüléshez nagyon kevés ilyen jelenség társul. A kulcs az lehet, hogy nem tűnik sürgetőnek a szakítás helyrehozása. Mindezzel együtt a kapcsolat természetesen helyrehozható, ám vannak a testvérek viszonyának megjavítását akadályozó tényezők, például:
1. A családi narratívához való ragaszkodás
Még az egyik vagy mindkét szülő halála is kevéssé változtathat a helyzeten. Gyakran előfordul, hogy a felnőtt testvér átveszi a szülő által játszott szerepet, és továbbra is bűnbaknak tekinti a testvért. Természetesen a pénz és az örökség is szerepet játszhat a régi történetek folytatásában.
2. Nincs hajlandóság a múlt megbeszélésére
Akár úgy fejezik ki, hogy „ez már a múlté”, vagy „minek hánytorgassuk”, sokan úgy vélik, hogy a gyermekkor felidézése az éretlenség vagy a gyengeség jele; ha valakinek a „lépj tovább” a mantrája, akkor nagyon valószínűtlen, hogy hajlandó lenne megbeszélni a származási családod dinamikáját. Mivel a tangóhoz két ember kell, itt nem sokat lehet tenni.
3. A „hibáztatás” összekeverése a „valakit felelősségre vonással”
Ennek a parancsolatnak – a „tiszteld anyádat és apádat” – az erejét nehéz túlbecsülni, és igen, néhány felnőtt egyszerűen nem megy bele. Ez is összefügg a múlt megbeszélésére való nem hajlandósággal.
4. Nem mindenki akar megbékélést
A Lucy Blake tanulmány egyik érdekes megállapítása az volt, hogy míg egyes válaszadók érzelmileg fájdalmasnak ítélték a testvérek elhidegülését, mások nem. Ők azt mondták, hogy „kevés vagy semmilyen folyamatos érzelmi hatással nem járt” ez a számukra. Egyesek a megbékélést kívánták, míg mások nem, ami arról tanúskodik, hogy a testvéri kapcsolatokban eltérő módon határozzák meg az ént. Ha nincs igény a kapcsolat helyrehozására, akkor ott természetesen nem sok a lehetőség sem.