A gyermekéveinkhez kapcsolódó szülői mellőzés sokszor láthatatlan, pedig felnőttkorban is komoly hatásai vannak.
Biztos nem
Ha valaki azt mondja, hogy szeret, vagy kedvel – vagy bármilyen bókot – leblokkolok és nem hiszem el. Én, mint szerethető ember? Ugyan. A szüleimtől sosem kaptam meg ezt, ezért felnőttként nem tudok mit kezdeni a gyengédséggel vagy elismeréssel. És mindig arra várok, hogy valaki mikor hagy el.
Koccintás
Anyám egy évtizeden keresztül alkoholista volt. Nem agresszív részeg, hanem az a fajta, aki leitta magát és csak feküdt, akár napokon keresztül. Már egészen kicsiként tudtam, hogy ilyenkor magamnak kell ennivalót csinálnom, egyedül kell leckét írnom, megfürödnöm, másnap felkelnem, összekészülnöm és iskolába mennem. Apámat alig láttam, testvérem nincs, ezért elég magányosan teltek így a napok, hogy magamra voltam utalva. Anyám aztán letette a poharat és azóta is jól van, én pedig megbocsájtottam neki. De a mai napig összerándul a gyomrom és fizikai rosszullét fog el, ha valaki itallal kínálja. Még akkor is, ha tudom, hogy minden esetben visszautasítja. Olvass még a témában
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
„A születésnapomon derült ki, hogy az egész család hazudott nekem” – Titkok, amelyek évekig rejtve maradtak
Dolgozó anyaként ezt az egy szabályt követem, hogy ne hulljon szét az életem
Ezt hozza 2026. szeptember 25. a numerológia szerint: anyagi egyensúly
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






