Az önismeret első és legfontosabb lépése az, hogyan válasszuk minden helyzetben önmagunkat, korántsem önző módon. Tulajdonképpen cselekvésre sarkall, melynek során eldöntheted, hogy sodródsz a jól megszokott árral, vagy kilépsz belőle és teszel önmagadért. Vannak, akik ezt a képességet már egész fiatalon elsajátítják, de vannak, akiknél már a testükön keresztül könyörög a lélek törődésért.
3/5 Gyomorfájdalom
Másik terület, ami komolyabban érintett a témában, a gyomrunk. Sokszor mondogatjuk, hogy „ezt már nem veszi be a gyomrom”, majd mégis folytatjuk az életünket a megszokott mederben, pedig a gyomorfájdalom korántsem mondható elhanyagolható fájdalomnak. Ideje észrevenned, hogy mit próbálnak éppen ráderőltetni, amihez semmi kedved, vagy mi az amit már hosszú ideje elnézel valakinek, aki nem érdemelné meg.
Sokatmondó lehet, ha refluxszal küzdesz, mert ez szintén annak a jele, hogy valamit mélyen elnyomsz magadban és belülről felemészt. Nem kell egyből gyökeresen megváltoztatnod mindent magad körül, csak tégy egy próbát. Helyezd előtérbe saját igényeidet és figyeld meg, miként reagál rá a tested.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!