Ez a legrosszabb alvási pozíció – amikor csak lehet, hanyagold

Ez a legrosszabb alvási pozíció – amikor csak lehet, hanyagold

Címlap / Életmód / Egészség / Ez a legrosszabb alvási pozíció – amikor csak lehet, hanyagold

Mindenkinek van egy saját, számára legideálisabb testhelyzete, amelynek segítségével jól aludhat. Mindegy, hogy hanyatt vagy hason fekve, oldalt vagy teljesen kinyújtózva, a legtöbbeknek van kedvenc alvási pozíciója. Nem árt viszont tudnod, hogy az egyik alvási pozíció kifejezetten egészségtelen és kerülendő, ezért még ha éppen az is áll hozzád a legközelebb, akkor is érdemes elkerülnöd.

Ez az alvási pozíció a legegészségtelenebb

Aligha van olyan, ami egy nehéz, fárasztó nap után annyira megnyugtató tud lenni, mint ágyba bújni és mélyen aludni. Sokan, főleg, ha egy nehéz nap van mögöttük, hajlamosak teljesen összehúzni magukat, és úgy aludni, mint egy kisbaba. A magzatpóz azonban a lehető legrosszabb, amit az alváshoz választhatsz. Ha alvás közben behajlítod a térdedet, az álladat a mellkasod felé hajtod, és közben összehúzod magad, a hátadat és a nyakadat is megterheled. 

bymuratdeniz/istockphoto.com

A Harvard Egyetem egy tanulmánya ráadásul azt is kimutatta, hogy mivel az az alvási pozíció egy védekezési mechanizmusként van elkönyvelve az agyunkban, stresszt is okozhat. Ezt a testtartást alapvetően kisgyermekek veszik fel abból a célból, hogy védjék magukat, és ez a szokás a későbbiekben is megmarad a gondolatainkban. Tehát ha így alszunk, a testünk automatikusan azt az információt küldi az agyunknak, hogy veszély fenyeget minket. Ez viszont stresszreakciót vált ki, és felvillanyozza a testet – amire valószínűleg egyikünk sem vágyik alvás közben.

Milyen alvási pozíciót válassz helyette?

Ha alvás közben te is gyakran megfordulsz és változik a testhelyzeted, akkor ösztönösen is nehézséget okozhat elkerülnöd azt, hogy az éjszakának egy részét se töltsd magzatpózban. Ennek ellenére tudatosan is megpróbálhatsz alakítani az alvási pozícióidon. A legjobb, ha alvás előtt elkezdsz kísérletezni, és egy olyan pozícióban alszol el, amit érzel annyira kényelmesnek, hogy kisebb eséllyel forgolódj az éjszaka során.

Szerencsére számos alternatíva létezik, amellyel igazán pihentetően aludhatsz. Minél többször alszol el tudatosan egy adott alvási pozícióban, annál nagyobb valószínűséggel szoksz majd hozzá hamarosan. 

Íme a legjobb alvási pozitúrák:

Szóba jöhet a háton alvás, ami különösen jó lehet a gerincednek és a nyakadnak. Az egyetlen hátránya, hogy ha így alszol, nagyobb valószínűséggel vagy gyakrabban fogsz horkolni, mint általában, ami súlyosabb esetben légzési nehézségeket is okozhat. Ha bármilyen légúti megbetegedésed vagy asztmád van, akkor jobb, ha a háton alvást is hanyagolod. 

Jó választás lehet a hason alvás is, ugyanis, ha egész éjjel így fekszel, azzal nemcsak a pihentető alvást könnyítheted meg, az emésztésedet is támogathatod. Egyedül arra ügyelj, hogy ne minden este ugyanarra az oldalra fordítsd a fejedet, mert hosszú távon hátfájást okozhat.

AndreyPopov/istockphoto.com

Ha pedig eddig gyakran aludtál magzatpózban, akkor a legegyszerűbb és legpraktikusabb választás az lehet, ha ezentúl oldalt fekve alszol. Ez az alvási pozíció hasonlít hozzá a legjobban, de közben mégis megtámasztja a gerincet, ami jót tesz a hátnak. Nem mellesleg az alvás közbeni légzési szüneteket is megakadályozza, így eleve nyugodtan aludhatsz. Hosszú távon viszont ebben az esetben is érdemes váltogatnod, hogy melyik oldaladon alszol, mivel ellenkező esetben váll- és karfájdalmakat okozhat.

Ezeket az alvási pozíciókat természetesen váltogathatod is, a lényeg, hogy minden este úgy aludj el, hogy kényelmesen érezd magad. Ezzel csökkented az esélyét annak, hogy az éjszaka közepén álmodban magzatpózra válts, és megterheld a nyakadat, valamint a hátadat. Persze a megfelelő alvási pozíción kívül sok más tényező is befolyásolhatja, hogyan alszol éjjel. Ezeket is legalább olyan komolyan érdemes venned, mint azt, hogy milyen testhelyzetben alszol.

VIDEO 6 dolog amit soha ne érints meg más házában

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

3 hozzászólás

  • Fazekas Gáborné
    2021.11.21., 07:17

    40 éve Bechterw kórban szenvedek.4 x voltam szanatóriumban és ott tanitottak meg hogyan milyen testtartasban aludjak,higy kizarjam a fájdalmat! Jobb oldalt kissé felhúzott labbal térdem között kisparna,fejem alatt alig valami ill.pici pehely parna a nyakat támadztva.79 éves vok.Valiszinű a fent leírt alvási póz egészséges embereknek szól! Tc.Fazekas nagyi ui: 15 éve fájdalom nélkül élek és ez csoda!

    Válasz
  • Neuverth József
    2021.11.21., 07:45

    Én is így alszom, igaz még csak 62eves vagyok!

    Válasz
  • Gyöngyi
    2023.11.21., 16:09

    Így alszom 82 éve – /épp ma ennyi!/ – tekeredve, DE az egyik lában lefelé nyújtva!
    A legklasszabb póz a nyugis alváshoz!

    Válasz

Írj egy hozzászólást