🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/10 Impresszió
Új tanuló érkezett az osztályomba, a kislány és anyukája besétáltak a tanáriba. Felálltam köszönteni őket, de az anya rászólt a kislányra, hogy menjen ki és jöjjön be mégegyszer, de „ezúttal tegyen jó benyomást a tanárnőre.” A lány kiment, majd nagy mosollyal az arcán masírozott be újra. Anyuka büszkén nézett rá, majd rám, én pedig nem tudtam, mit csináljak, annyira bizarr volt az egész jelenet.
2/10 Nyelvek
A középiskolában indult kínai fakultáció, a harmadikosok közül bárki jelentkezhetett rá, akit érdekelt. Az egyik lány nagyon lelkes volt, imádta a nyelveket és nagyon örült a lehetőségnek. Az apja egy hét múlva üvöltözve trappolt be hozzám a tanáriba, hogy mi hogyan merészelünk a gyerekének kínait tanítani. Kérdeztem, mi ezzel a baja, mire kifejtette, hogy gyűlöl minden ázsiait és a lányát nem engedi „agymosni” a kínai nyelvvel.
Elsős csoportom volt az óvodában és az egyik apuka odajött hozzám, hogy közölje, az ő fia az ELTE-re fog járni. Mondtam neki, hogy kicsit még korai erről beszélni, de drukkolok és köszönöm az infót. Kiderült, hogy a férfi teljesen komolyan beszélt, mert mosolytalan arccal a szemembe nézett és erélyesen azt kérdezte: „Fog ön ebben segíteni a gyerekemnek, vagy nem?!”