A legjobb kosztümös filmek és sorozatok – szerintünk

A legjobb kosztümös filmek és sorozatok – szerintünk

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / A legjobb kosztümös filmek és sorozatok – szerintünk

Sok szempontból szerencsések vagyunk, hogy ebben a mostani korban élhetünk, de néha, mikor elmerülünk egy-egy regényben vagy filmben, ami a 19. században játszódik, jó esik eljátszani a gondolattal, hogy a maga különös formalitásaival és túlzott szabályaival is, mennyire jó lenne két századdal ezelőtt élni.

1/5. Jane Austen nyomában

Jane Austen jó néhány története felkerül a korszakot ábrázoló gyöngyszemek listájára, hiszen a 19. századi Anglia egyik legismertebb írója. A történetei a mai napig érvényesek, tele vannak humorral, intrikákkal és csodás szerelmi történetekkel.

Persze ezekben a történetekben mindig a közép- vagy a felsőosztály életébe pillanthatunk be. Valószínűleg szolgálónak lenni kevésbé lett volna mulatságos, mint egy előkelő család tagjának.

Egyik legismertebb alkotása a Büszkeség és balítélet, amely több feldolgozást is megért, közülük a 2005-ös, Keira Knightley főszereplésével készült verzió legalább annyira szerethető, mint a BBC hatrészes, 1995-ös változata, amelyből örökre emlékezetünkbe vésődött a tóból fehér ingben kimászó fiatal Colin Firth…

A többi Austen regény filmes feldolgozásai is nagyon szórakoztatóak, köztük szintén 1995-ben készült Ang Lee rendezésében az egyik legismertebb Értelem és érzelem-film, amelyben Emma Thompson mellett Hugh Grant, Kate Winslet és Alan Rickman is feltűnik. Dráma, szerelem, csalódás, jó sok sopánkodás és persze mai szemmel nézve hihetetlenül vicces udvariaskodás és formális viselkedés. 

Jane Austennál maradva egy egészen új filmet is érdemes felvennünk a megnézendők listájára. Tavaly készült ugyanis az Emma című regényéhez új feldolgozás, amelyben a Vezércselben brillírozó, tüneményes Anya-Taylor Joy játssza a címszereplőt.

Emma elkényeztetett, gazdag lányként eddig nem sok szenvedéssel találta szembe magát, kedvenc szórakozása pedig – jobb dolga nem lévén –, hogy kedves ismerőseit igyekszik összeboronálni, kisebb-nagyobb sikerrel. Ez egészen addig tűnik jó mókának, amig ki nem csúszik a kezei közül az irányítás.

Austen 19. századi Angliában játszódó történeteinek jó részében a konfliktusok félreértésekből, ki nem mondott érzésekből, túlzott udvariaskodásból és büszkeségből adódnak, így nem kell aggódnunk azon, hogy egy percet is unatkozunk majd a filmezés közben. Attól sem kell félnünk, hogy a végén nem nyeri el a szerelmet mindenki, akinek szurkolunk. 

2/5. A trónon: Viktória

A királynő, akiről az egész 19. századot elnevezték viktoriánus kornak, így nemcsoda, hogy számtalan filmes feldolgozást láthatunk életéről, amelyek többé kevésbé követik a valódi történelmet. A korszakot Nagy-Britannia fénykorának szokás nevezni, pedig a különbség az uralkodó és az előkelő osztály, valamint az átlagemberek élete között hatalmas volt.

Erre az érdekességre a Viktória című sorozat is rávilágít, ahol egyszerre ismerhetjük meg az éppen trónra kerülő fiatal, csupán 18 éves királynő történetet és a palota sokszor igazán nehéz sorsú szolgálóit is. Figyelem: a sorozat természetesen nem teljesen hű történelmileg, cserébe viszont rendkívül szórakoztató. Viktória és Albert legendás szerelmét pedig igazán magával ragadóan ábrázolták. 

Viktória film

Szintén Viktória életének egy fontos szakaszát, trónra kerülését és leendő férjével való megismerkedését dolgozza fel Az ifjú Viktória királynő című 2009-es film. A címszereplőt Emily Blunt alakítja, de feltűnik benne Paul Bettany, Miranda Richardson és Rupert Friend is. 

Az ifjú Viktória királynő

3/5. Bridgertonék

Ha már Nagy-Britannia, a Netflix sorozata, a Bridgerton-család mindkét évada remek néznivaló, bár kifejezetten nélkülözi a történelmi hűséget. Ha csodás kosztümöket, szép színészeket, izgalmas párbeszédeket néznénk a múlt köntösébe öltöztetve, megspékelve néhány igazán sikamlós jelenettel, akkor garantáltan élvezni fogjuk a sorozatot. 

Bridgerton-család

Irány a tengerentúl!

VIDEO Közvetlen járat Budapestről: ezekkel a látnivalókkal csábít Tirana

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»