Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 5 sírva röhögős francia vígjáték

5 sírva röhögős francia vígjáték

Joséphine, 2013.

A Joséphine első pillantásra nem tűnik másnak, mint a francia filmek Bridget Jones-a, pedig ennél sokkal több van a történetben. A címszereplő harmincas Joséphine egy kissé molett, párizsi nő, akinek unalmas munkája, furcsa barátai és egy nála sokkal sikeresebb húga van, komoly kapcsolat helyett pedig egy alkalmi partnere.

Ez az első jel, hogy elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint

Amikor az ominózus fiatalabb testvér a szülők házassági évfordulóján bejelenti, hogy meg fog házasodni, Joséphine, hogy mentse a helyzetét, kitalál magának egy brazil, orvos vőlegényt, amiről a munkahelyén és a baráti körében is tudomást szereznek.

Joséphine egyedül az alkalmi, nem mellesleg házas barátjának számol csak be az igazságról, és Párizsban marad, miközben mindenki úgy tudja, hogy éppen Brazíliában van vőlegényével.

Olvass még a témában

Míg barátai a lakását kiadják pont a főnökének, addig Joséphine a lakás tetőterébe zárkózik be, és onnan próbál kigabalyodni a hazugságai hálójából és kezdetét veszi a legjobb francia vígjátékokra jellemző történetmesélés.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ez az első jel, hogy elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.