Ki ne ismerné ezt a hagyományos magyar ételt? A paprikás csirke vagy más néven a csirkepaprikás igazi magyar nemzeti étek. Semmiképpen sem keverhető össze a csirkepörkölttel. Utóbbi tejföl nélkül készül.
A paprikás csirke a reformkor szülötte. Egy 1830-ban íródott szakácskönyvben találkozhatunk először a „Paprikás Tsirke” receptjével.
Természetesen minden családnak megvan a maga tuti paprikás csirke receptje. Én így készítem. Kevés zsiradékkal, és durum tésztával körítve.
Hozzávalók 3 személyre:
- 6 csirke felsőcomb
- 1 nagy vöröshagyma
- 1 közepes paradicsom
- 1 közepes TV paprika
- só
- bors
- 1 evőkanál olaj
- 1 teáskanál édesnemes pirospaprika
- ételízesítő
- 2 dl sovány tejföl
- 1 evőkanál liszt
Elkészítés:
A vöröshagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk. Egy bevonatos serpenyőben kevés olajon megdinszteljük a hagymát. A tűzről lehúzva pirospaprikával megszórjuk, deciliternyi vízzel felöntjük. Ez azért kell, hogy ne égjen meg a paprika.
Visszatesszük a tűzre. Ha felforrt, hozzátesszük a húst. 10 perc múlva a paprikát és a paradicsomot apróra vágva a húshoz adjuk.
Ízlés szerint sózzuk, 1-2 tekerésnyi borssal ízesítjük a készülő ételt. Ételízesítőt is teszünk bele.
Ha kell, az elpárolgott levet megfelelő mennyiségű víz hozzáadásával pótoljuk. Ne adjunk túl sok vizet hozzá, a csirkehús inkább saját levében pörkölődjön. Így a képződő értékes pörkanyagok a készülő paprikás csirke ízét gazdagítják.
A tejfölbe evőkanálnyi lisztet keverünk, és ha a hús már majdnem puha, besűrítjük vele a paprikás csirkét.
Al dentére főzött durum spagettivel tálaljuk. Egy kis tejföllel, paprika karikákkal és paradicsom cikkelyekkel még gazdagíthatjuk az ételt.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!