A kutyám
Ikertestvéremmel közösen vettünk egy Akita Inu kutyát, Bonzót. Kutyasuliba jártunk vele, imádtuk. Amikor öt év múlva egyetemre mentünk, fájó szívvel hagytuk a szüleinkre, de tudtuk, hogy anyám is szereti és hatalmas kertünk volt, egész nap szaladgálhatott. Amikor először látogattunk haza szünetben, sokkolt, hogy a kutya sehol nem volt. Apám azt mondta beteg lett és elpusztult és a tesómmal teljesen összetörtünk. Anyám évekkel később elszólta magát, hogy valójában a kutyának semmi baja nem volt, csak apám nem akart foglalkozni vele, ezért elvitte az állatorvoshoz és elaltatta.
A test
Anyám 11 évesen levetkőztetett, a tükör elé állított és részletesen kifejtette, mi a baj a testemmel, melyik testrészem miért ronda és miért nem fognak szeretni a fiúk, ha elhízom. Apám a kanapén ülve bólogatott.
Olvass még a témában
Bátyus
Hat éves voltam, amikor a bátyámmal otthon hagytak szüleim egész napra. Unatkoztam, játszani akartam vele, de őt csak a videójátékozás érdekelte, ezért – hogy ne nyaggassam – bezárt a szekrénybe. Órákig dörömböltem, majd sírtam, aludtam, könyörögtem. Este, amikor a szüleim beálltak a garázsba, a bátyám gyorsan kiengedett. Amikor meglátták a pisis ruhám, még ki is kaptam, mert nem hitték el nekem, hogy egész nap be voltam zárva.
A cikk folytatódik, lapozz!
