Néhány régi cikkemben már említettem, hogy figyelemmel követek egy olyan csoportot, akik azért küzdenek, hogy a gyermekmentesség hazánkban is elfogadottabbá váljon.
„Jaj, akkor mit szóljak én, két (vagy három, vagy több) gyerekkel”
Egy-egy ilyen monológot sokszor hallhatsz az egygyermekes szülőktől is, úgyhogy nem akarom a téma alól felmenteni őket sem. Legalábbis a kommentek között sokszor látom, hogy „nem tudom, miben fárad el az, akinek még gyereke sincs”. Hát, én pontosan emlékszem rá, hogy nagyon durván el tudtam fáradni azelőtt is, hogy anya lettem.
Tény, hogy az anyasághoz sokszor társul a kialvatlanság és a „semmire sincs időm” érzés, de nem gondolom, hogy ez anyai kiváltság lenne. Mégis sűrűn hangoztatják a szülők, akár egy gyerekük van, akár több. Mindenkinek rosszul esik, amikor megkérdőjelezik a fáradtságát, az erőfeszítéseit. Senki sem fogja jobban érezni magát attól, hogy másoknak milyen rossz, vagy attól, hogy bezzeg vannak olyanok, akik ezt nehezebb életkörülmények mellett is simán megoldják.
„Majd úgyis meggondolod magadat!”
Sosem mondtam ilyet egy olyan nőnek, akivel az anyaságról beszélgettünk, és ő úgy vélekedett, hogy nem akar családot alapítani, esetleg „megelégszik” egy, vagy kettő gyerekkel. Ennek több oka is volt. Először is az, hogy feltételeztem róla, gondolkodni, tervezni képes, felnőtt nő. El tudja dönteni, hogy élete egyik legnagyobb lépését milyen formában és hányszor kívánja megtenni (ha egyáltalán meg kívánja tenni).
Másodszor pedig az, hogy sosem tudni, a nemleges válasz mögött mi van. Lehet, hogy évek óta hiába próbálkoznak, hogy elveszítettek egy babát, hogy nem lehet gyermeke, vagy, hogy örökletes betegséget hordoz, esetleg olyan gyermekkori tragédiákat élt át, amik miatt úgy érzi, képtelen megélni az anyaság örömét. Nem tudhatjuk, valaki milyen okból kifolyólag nem akar gyereket, vagy miért dönt úgy, hogy annyit vállal, amennyit.
Annak is kielégítő válasznak kell lennie, hogy egyszerűen nem szeretne. Miért ne dönthetne valaki úgy, hogy egy életre szóló elköteleződés nélkül szeretné tölteni az éveit? Ez miért önzőség? Vagy miért kell mindenáron azt sulykolni az egygyermekes szülőkbe, hogy testvér mindenáron kell? Ha pedig már van kettő, miért nem csináltok mindjárt még egyet? Elvégre három a magyar igazság…
Ez egy olyan kérdés, amiben nem lehet (és persze nem is kell) mindenkinek megfelelni. Egyszerűen meg kellene tanulnunk társadalmilag elfogadni, hogy nem lehet beleszólásunk abba, kinek, mit jelent a család fogalma.