Néhány régi cikkemben már említettem, hogy figyelemmel követek egy olyan csoportot, akik azért küzdenek, hogy a gyermekmentesség hazánkban is elfogadottabbá váljon.
Ugyanakkor azt figyeltem meg, nem csak nekik van „harcolnivalójuk”, hanem azoknak a szülőknek is, akik úgy döntöttek, „csak” egy gyermeket szeretnének felnevelni. Őket ugyanis sokszor nem csak azok kritizálják, akik nem akarnak családot, hanem azok is, akiknek több gyerekük van.
„Egy gyerek nem gyerek”
Akkor döntöttem el, hogy megírom ezt a cikket, amikor az egyik ismerősünk, aki éppen nálunk vendégeskedett, totális nyugalommal kijelentette ezt az unalmas monológot. Tette mindezt úgy, hogy maga is egy gyermekes, de még hétvégi apukának sem igazán mondhatnám. Már csak ezek miatt sem mondhatom ki azt, hogy megbántott, vagy bármiben befolyásolni tudná a véleménye a terveinket.
Ugyanakkor ez is mutatja: szükség van rá, hogy beszéljünk erről a témáról. Ugyanis nem egy idős nénike, vagy bácsika jelentette ki, hogy „egy gyerek nem gyerek”, nem foghatjuk arra, hogy „ő még más világban nőtt fel”. Egy korunkbeli, harmincas éveiben járó férfinek sikerült mindezt a fejünkhöz vágnia. De miért is gondolják úgy egyesek, hogy egy gyerek, nem gyerek? Persze nem bírtam ki, muszáj volt rákérdeznem.
A válasz az volt, hogy azért kell a testvér, mert különben egész nap neked kell játszanod a gyerekeddel, és ez mégsem állapot. Talán azt gondolod, ez egyedi és furcsa vélemény, de mi ezt már három különböző helyről megkaptuk, pedig nem beszélgetünk olyan sok mindenkivel a családi életünkről.
A személyes véleményem az, hogy aki azért vállal testvért, hogy az első gyermekének legyen társasága, annak már egy gyermeket sem kellett volna a világra hoznia. Nem gondolom, hogy helyes út mások kedvéért családot alapítani. Egyébként sem garantálja semmi, hogy a két gyermek jól kijön majd egymással, és a szülő lazán hátradőlhet, miközben a kisujját sem kell keresztbetennie (sőt).
Furcsa, ugyanakkor izgalmas megismerni mások nézőpontjait. A mi esetünkben éppen az volt döntő az egykeség mellett, hogy minél több időnk és türelmünk legyen a már megszületett gyermekünkre. Úgy éreztük, az életvitelünk mellett egyszerűen túl sok lenne, ha ennél többfelé kellene „osztódnunk”. Emellett abban is biztosak voltunk, hogy a meg sem született gyermekünkre semmilyen feladatot nem akarunk rátenni még azelőtt, hogy egyáltalán megfogant volna.