Nálunk a karácsony volt mindig a legfontosabb ünnep, a legnagyobb családi összejövetel az évben. Anyukám mindig nagy ebédekkel, vacsorákkal készült, és mi is rendesen kivettük a részünket a készülődésből. Már az adventi koszorút is mi, magunk készítettük, ahogy minden más dekorációt is. Apu behozta az óriási karácsonyfát, amit persze mi sosem láthattunk, mert azt az angyalka (anyukám) díszítette fel.
Mi addig jókat szánkóztunk a testvéremmel és apuval. Csodás, illatos, hófedte karácsonyok voltak ezek. Nagyon szerettem. Arra is emlékszem, hogy anyu mindig nagyon sokat vállalt magára, ahogy apu is. Sokan jöttek hozzánk, és mi is állandóan úton voltunk. Mindig nagyon elfáradtunk az ünnepek végére. Ennek ellenére nekünk volt a legszebb gyermekkorunk, mert a szüleink mindent igyekeztek úgy csinálni, hogy mindenki boldog legyen.
Amikor elköltöztem otthonról az első albérletembe, magától értetődő volt számomra, hogy viszem tovább a hagyományainkat. Számomra ezektől volt karácsony a karácsony. Mézeskalácsot sütöttem, főztem, takarítottam, és a végén, mint egy hulla, úgy estem be a fa alá. Az akkor még leendő férjemmel mi is állandóan mentünk valahova, még az első gyermekünk születése után is. Rájöttem, és persze éreztem is, hogy ez így nem igazán meghitt. Pont az hiányzott belőle, amiért olyan nagyon szép ünnep a karácsony. Olvass még a témában
Elhatároztuk, hogy nem rohanunk többé. Szépen, lassan készülünk a gyerekekkel együtt, mindent úgy csinálunk, hogy sok-sok időnk legyen egymásra.
