Nem túl nehéz manapság élő hatásúvá varázsolni a mű- és selyemvirágokat, hiszen egyenesen bámulatos, milyen növényeket vehetünk készen.
Éppen a múltkor válogattam a pozsgások között, és egyik pillanatról a másikra a művirágok mellett találtam magamat. Erősen gondolkoznom kellett, hogy a látott növények között melyik igazi és melyik mű – végül érintés alapján tudtam dönteni. Igaz ugyanakkor, hogy a pozsgások sokszor annyira a különlegesek, hogy szinte el se hisszük róluk: valódiak. Ráadásul dús, vastag leveleik miatt talán könnyebb is leutánozni őket a rendelkezésünkre álló technikák segítségével.
Ha neked is van az otthonodban olyan helyiség, ami túl sötét ahhoz, hogy élővirágokkal gazdagítsd, vagy olyan díszt tervezel összeállítani, amelyikbe csak a művirágok passzolnak, lesd meg az alábbi ötleteket!
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
5 csillagjegy, akit hidegen hagy a korkülönbség
1/4 Ne sajnálj pénzt áldozni rá
Az igazán szép és jó minőségű művirágok nem olcsóak, ezért fontos, hogy befektetésként tekints rájuk. Sokkal jobb, ha egyszer kiadsz egy nagyobb összeget és utána mindig felhasználod őket, mintha megvennéd olcsón és a pincében sínylődnének egy dobozban. Ami lényeges a vásárlás során, hogy a virágok valódinak tűnjenek, tehát lehetőleg selyemhatású anyagból készüljenek. A szárak pedig könnyen hajlíthatóak, akárcsak a levelek – utóbbiak legyenek szépen erezettek.
A legújabb művirágokon már tényleg minden egyes apró részletre odafigyeltek, így nem lesz nehéz ilyeneket találnod.
2/4 Gondosan komponáld meg őket
Ha megfelelő az alap, nincs nehéz dolgod a dekorálás során, ám a finomhangolást nem érdemes kihagynod. Gondosan „bolyhosítsd” a szirmokat és rendezd el a leveleket is! Nem arról van szó, hogy mindennek szabályosan kell állnia, de az esztétikum fontos. Az egyik árulkodó jele annak, hogy a virágok nem igaziak, ha természetellenes szögben állnak, vagy gyűröttek a leveleik. Ezért lényeges, hogy az esetleges hajtási vonalakat elegyengesd, szükség esetén alacsony hőfokú vasalóval is rásegíthetsz a projektre.
Ehhez tegyél egy rongyot a vasalódeszkára, simítsd rá a növényt, majd újabb anyaggal fedd, és így vasalj rá éppen csak egy pillanatig.
A valóságban a virágok szára legtöbbször finom ívet vesz fel, kivételesen ritka, mikor a növény bármelyik része szögegyenes – erre is érdemes figyelned.
Nagyon fontos, hogy megfelelő vázát, kaspót, vagy éppen közeget válassz a művirágnak, hiszen ez fogja igazán káprázatossá tenni az összhatást. Itt is csalhatsz azzal, hogy ugyanazt az alapot választod, amit az élővirágokhoz tennél, és pont úgy jársz el vele, ahogy a valódi növények esetében. Az átlátszó vázákba pl. bátran öntsd egy kis vizet. Ez nyilván nem használ a művirágoknak, de nem is árt nekik, hiszen a felületüket, a drótokat bevonták. Ha még biztosabbra akarsz menni, áttetsző körömlakkal lefestheted azt a részt, amelyiket a vízbe állítod.