Eddigi életem során sokféle lakásban éskertes, családi házban is laktam már. Szerettem mindenhol lenni, de ez nem az ingatlanok miatt volt, hanem a szeretteim miatt, akikkel megosztottam az otthonom. Szeretném hangsúlyozni, hogy a következő írás kizárólag az én véleményemet és tapasztalataimat tükrözi. Nem vagyok már huszonéves egyetemista, akinek a legfontosabb, hogy gyorsan beérjen az egyetemre, vagy épp közel legyen egy-egy kávézó, étterem vagy kocsma. Egykor persze ezek a szempontok is közrejátszottak, ám ma már két gyermek édesanyjaként mások a prioritásaim. Lássuk, én miért választottam családi házat lakóhelyül.
5/5 Közelebb vagyunk a természethez
A jövő évi fogadalmaim között szerepel, hogy lelassulok, igyekszem több időt fordítani az igazán fontos dolgokra. Ezek között a természetjárás is előkelő helyet foglal el. Kertes házban minden pillanatban közel van a természet, hiszen a fákon madarak fészkelnek, az összegyűjtött avarban sünik találnak menedékre. A környéken sétálva pár perc alatt elérhető a Kis-Duna, ami egy csoda! A gyerekeinknek pótolhatatlan élményeket szerezhetünk.
A lakásnak is sok-sok előnye van. Több szempontból is jó választás. Aki szereti a nyüzsgést, a városi létet, nyilván nem is gondolkodik, mit szeretne.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!