Megérzés
Köztudott, hogy egy kutya, egy állat, megérzi, ha gazdája bajban van, sőt azt is, ha netán meghal. Képesek akár arra is, hogy belepusztuljanak a gyászba.
Megérzik előre a földrengést, a katasztrófákat, de arra is volt példa a második világháború idején, hogy a bombázást is előre érezték.
A csapatban élő állatok – különválasztva, más helységben – képesek egymás hangulatát átvenni. Erre kísérletek is irányultak. Olvass még a témában
Így éld túl nőként, ha a párod jobban szereti a rendet, mint te
A nyári reggeli rutinom, amivel mindig közelebb érzem a délutáni pihenést
Rákényszerítettem magam, hogy unatkozzak, és meglepően jó dolgok származtak belőle
A fiú, akire egy legenda helyét bízták a Forma-1-ben: Ezért figyel most mindenki Kimi Antonellire
Telepátia
Úgy gondolom, a telepátiának köze van a szeretethez, a ráhangolódáshoz. Azt is gondolom, ha valami kicsiben létezik, alsóbb rendű fajoknál működik, akkor működhet az embernél is, csak még nem tudjuk, hogyan kell működtetni hatékonyan.
Sokak úgy vélik, hogy létezik egy közös lélek, egy kollektív tudat – nevezhetjük Istennek, vagy Univerzumnak – mely összeköt minket egymással egy felsőbb szinten, és ez az, ami lehetővé teszi, működteti telepatikus próbálkozásainkat.
Azt is mondják, hogy önös érdekeinket, rosszindulatunkat, a helytelen indíttatásból eredő próbálkozásainkat megszűri, így – kicsinyes, gyarló emberként – nem árthatunk vele másnak.
Következő cikkünk5 tipp 10 ezer forint alatt, ha unod a konyhádatA konyha az alkotás, a kreativitás és a meghitt, közös étkezések, nagy beszélgetések helyszíne kellene, hogy legyen, de ha kicsit unalmas, kicsit elavult vagy csak nem elég inspiráló, akkor könnyen nyűgnek érezheted az itt töltött időt. Sajnos a konyha teljes felújításánál talán csak a fürdőszoba renoválása a drágább, ezért…Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






