Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Egy új kutatásban rangsorolták a...

Egy új kutatásban rangsorolták a legvonzóbb tulajdonságokat – Meg fogsz lepődni, mik vezetik a listát!

De mik a legvonzóbb tulajdonságok?

A lista első élére a kedvesség került, a másodikra a vonzó külső, a harmadikra pedig a jó anyagi helyzet. A korábban levont konklúzió alapján teljesen érthető, hogy miért éppen ez a három tulajdonság került fel a legtöbb ember listájára:

Nyugdíjemelés 2027: mennyivel nő a nyugdíj és mikor érkezik az emelt összeg

1. A kedvesség szükséges az érzelmi kielégüléshez, ahhoz, hogy a partnerrel együtt lehessen működni. E tulajdonság megléte feltételezi a figyelmességet, a gondoskodás képességét, és a törődést, amik éppúgy lényeges szempontnak bizonyulnak egy párkapcsolat esetében, mint amikor már a családalapításról van szó. Ha a leendő partner nem mondható kedvesnek, akkor nem csupán ezek a tulajdonságok szorulnak háttérbe, hanem a békés együttélés lehetősége is elvész – ez pedig már eleve ellehetetleníti a kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatot.

2. A második helyre került a vonzó külső, ami érthető módon lényeges dolog a partner kiválasztása során. Még a mai napig sem tudjuk biztosan, mi alapján kezd el működni az a bizonyos kémia, de az egyértelmű, hogy a legtöbb esetben tudat alatt, ösztönösen választjuk ki a potenciális jelöltjeinket. Nagyon gyakran azokkal szemben érzünk ellenállhatatlan vágyat, akik genetikailag a legjobban illenek hozzánk, tehát akik reprodukciós célokra a legjobban „alkalmasak”. Még, ha mindez nem is tudatosul bennünk igazán, a vonzalom megléte egyértelműen arra utal, hogy a másik nem csak lelkileg, hanem fizikálisan is felkeltette az érdeklődésünket – ez ugyancsak elengedhetetlen szempont a párkapcsolatokat tekintve.

Olvass még a témában

BatkovaElena/depositphotos.com

3. A mesterhármas utolsó rangsoroltja az anyagi helyzet, ami már nem annyira kecsegtetően romantikus, de a párkapcsolatokat illetően a legtöbben nem csak a szívünkkel, hanem az eszünkkel is döntünk. Ez alapján igyekszünk általánosságban hasonló korú, felfogású, hozzáállású és IQ-jú partnert választani, bár az tény, hogy a körülmények időnként felülírják a terveinket. A jó anyagi helyzet egyesek számára csak kényelmi kérdés, de a családalapítás szempontjából vizsgálva ez egy jóval összetettebb dolog. Bár nyilván vannak fontosabb szempontok, mint a pénz, az anyagiak is nagyban hozzájárulnak ahhoz, mennyire tartunk valakit vonzónak, potenciális jelöltnek arra, hogy leéljük vele az életünket.

Következő cikkünk25 éves, de még mindig imádjuk – Mi a titka a Jóbarátoknak?Az idei évben lett 25 éves az egyik kedvenc sorozatom – már nem is tudom megszámolni, hányszor láttam újra és újra az évadokat. Gyakran csak egyfajta megnyugtató háttérzajnak kapcsoltam be, máskor célzottan határoztam el, hogy újra megnézem az összes részt. De vajon milyen tudományos magyarázatai vannak annak, hogy ez a sorozat…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A tested gyenge pontja a csillagjegyed szerint
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.