Az elválasztó személy
Az első hónapok szimbiózisának véget kell vetni. Az anya és a gyerek megtanul elszakadni egymástól. Először az apa választja el őket.
A gyerek természetesen kötődhet az apjához is, de ez már másodlagos, kevésbé intenzív kötődés, mert az anya mindig az egyetlen marad számára, akihez biológiailag, fizikailag és organikusan is kötődik.
Ha az anyát fizikailag és lelkileg nem akadályozza semmi, akkor az apának nem kell mindenképpen kötődésre törekednie. Olvass még a témában
Két szó az esküvőmről, amit soha nem fogok elfelejteni
Az anyai sikerem valódi jele: amikor a lányomnak már nem lesz rám szüksége
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Ő szintén nélkülözhetetlen a gyerek személyiségének fejlődéséhez, részben azért, mert erőt ad az anyának ahhoz, hogy az anyai gondoskodás hónapjainak elmúltával mással is foglalkozhasson, részben azért, mert a gyerek tőle más mintákat tanul, így elkezd nyitni a külvilág felé.
Az apa távollétében más közeli hozzátartozónak jut ez a szerep.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






