Kényszer
Én nem árultam zsákbamacskát, már az első randik egyikén megmondtam Erikának, hogy nem akarok családot. Magamnak való ember vagyok, aki szeret egyedül lenni és ő azt mondta, elfogadja ezt. Három év után kezdte el pedzegetni az eljegyzés dolgot, amivel annyit nyaggatott, míg végül vettem neki egy gyűrűt, hogy végre béke legyen. Nem akartam más barátnőt mert elvoltunk egymással és azt hittem, ennyivel megúszom, de nem. Az eljegyzés után jött ugyanaz a mantra, csak most az esküvővel. Beadtam a derekam, mert azt hittem, egy papír nem fog változtatni a kapcsolatunkon és ha ez neki fontos, akkor legyen gyereknap.
Megvolt az esküvő, reméltem, hogy végre nyugtom lesz, de nem. Három hónap múlva szólt, hogy terhes. Na itt már behúztam a féket, mert egy gyerek mindent megváltoztat, az egész életünket és ezt végképp nem akartam. Könyörögtem, zsaroltam, fenyegettem, hogy vetesse el, de ő csak nevetett. Jól ismert, tudta, hogy nem fogom elhagyni. Kénytelen voltam belenyugodni abba, hogy az orromál fogva vezetett, így jártam. A kislányom aranyos, de nincs vele bensőséges kapcsolatom, Erikára pedig azóta is neheztelek, így nem mondhatom, hogy harmonikus a családi életünk.
