A mikrobiológusok régóta mondogatják, amit a legtöbben nem szívesen hallanak meg: a konyha az, ahol a baktériumok igazán otthonra lelnek. Nem a vécékagyló, hanem a mosogató környéke a lakás legszennyezettebb pontja.
Ez elsőre furcsán hangzik, hiszen a konyhában folyamatosan takarítunk, mosogatunk, törölgetünk. Csakhogy éppen ez a probléma: a nedvesség, a meleg és az ételmaradék tökéletes táptalajt ad a mikroorganizmusoknak, a fürdőszobában pedig a tisztítószerek és a klóros víz sokkal gyakrabban fertőtlenítik a felületeket, mint a konyhában bárhol.
A mosogatószivacs, amiről senki nem gondolná
A legtöbb háztartásban ugyanaz a szivacs törli le a nyers hús levét, a tojáshéjat és a bögréket is. Ez a kis sárga vagy zöld darab folyamatosan nedves, tele van étel morzsáival, és szobahőmérsékleten pihen a mosogató szélén. Ideálisabb környezetet nehéz lenne kitalálni a baktériumoknak. Olvass még a témában
Milyen bögréből iszol? Ezeket a meglepő dolgokat árulja el rólad
Rákényszerítettem magam, hogy unatkozzak, és meglepően jó dolgok származtak belőle
10 növény, amit most ültess el, ha tavasszal már az első meleg napokon virágokat szeretnél látni
Soha ne kerüljön kávézacc a mosogatóba – és a következő maradékok sem
Sok mikrobiológiai vizsgálat éppen ezért nevezi meg a konyhai szivacsot a háztartás egyik legfertőzöttebb tárgyaként, messze megelőzve a vécékagylót.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






