Azt hiszed, a hogy a legmegnyerőbb kisugárzású emberek egytől egyig tökéletesek? Hogy karizmájuk csakis a kivételes képességeiknek, vagyonuknak vagy külsejüknek tudható be? Valójában nem ez a helyzet, tehát akár te is olyanná válhatsz, akit imádnak a népek!
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/5 Elfogadják a tökéletlenséget
Egy amerikai pszichológus, Richard Wiseman érdekes kísérletet végzett. Két színésznőt kért meg, hogy árusítsanak turmixgépet egy nagyáruházban. Az egyes számú színésznő tökéletes prezentáció után makulátlan smoothie-t kínált az egybegyűlteknek. A kettes számúnak is nagyszerű volt az előadása, az italkészítésbe azonban hiba csúszott: elfelejtette rácsavarni a készülékre a fedelét, így az egész arcát beterítette.
Találd ki, melyikük adott el több terméket, és melyiknek a munkáját jutalmazták több ponttal a vásárlók az értékelés alkalmával… A ketteske szerethetőbbnek bizonyult, ennélfogva nagyobb hatást gyakorolt a közönségre. A tökéletesség tehát elbújhat a természetes ügyetlenség mögött!
2/5 Képesek hallgatni
Nem véletlenül van két füled és egy szád – ez megmutatja, milyen arányban kell viszonyulnia a hallgatásnak a beszédhez. A karizmatikus emberek tudják, mikor és hogyan szükséges hallgatni, és pokoli jók benne. Kezdetnek az is megteszi, ha megpróbálod egy kissé eltolni az arányt.
Segíthet az első lépések megtételében, ha tisztázó kérdéseket teszel fel a beszélgetőpartnerednek. Ahelyett, hogy a kapcsolatépítő diskurzusok alkalmával mindig a felszínt kapargatnátok, kérj nyugodtan pontosítást és példákat! Ebből a többiek érezni fogják, hogy kíváncsi vagy rájuk és minél jobban meg akarod érteni őket. Ne feledd: amíg beszélsz, nem tanulsz.
Létezik egy jelenség, amit úgy hívnak, hogy spontán személyiségvonás-átvitel. Ez a lenyűgöző, tudat alatt végbemenő viszonyulás teszi lehetővé, hogy amikor rosszat mondasz valaki másra, az üzenetet fogadó fél kénytelen-kelletlen hozzád fogja társítani a negatív személyiségvonást, amit az illető kapcsán említesz. Ha tehát egy bizonyos illető szerinted gonosz és sekélyes, ráadásul ezt jól kivesézed egy harmadik féllel, utóbbi rólad is feltételezni fogja, hogy az vagy.
Még mielőtt kirázna a hideg, hogy ez mennyire borzasztó, felhívjuk a figyelmedet: fordítva is működik a dolog! Amikor kibeszélhetnéked támad, gondolj valaki olyanra, akit szeretsz és tisztelsz, és kezdj el jókat mondani róla! Így aztán learathatod a pozitívumokat…