🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/5 Használják a kezüket
A kezed a bizalom jelképe a testbeszédben. Kutatás bizonyítja, hogy az igazán megnyerő modorú emberek nemcsak, hogy a beszélgetőpartnerük látószögében tartják a mancsukat, hanem a gesztikuláció segítségével még a mondandójuk hangsúlyozására is felhasználják azokat.
A túlzott hadonászást természetesen célszerű elkerülnöd – de felejtsd el, hogy egy hivatalos megbeszélés alkalmával illik ölbe tett kézzel ücsörögnöd!
Persze, a jó benyomáshoz elengedhetetlen az ápoltság és a gondos manikűr. Mindig legyen kézkrém a táskádban, és tartsd magadnál az éppen aktuális körömlakk-árnyalatot a lepattogzás korrigálására!
5/5 A szemedbe néznek
Azt is sikerült már bebizonyítani, hogy akik mély szemkontaktust tartanak – annyira mélyet, hogy meg tudják állapítani a másik szemszínét, illetve a pislogásának gyakoriságát – sokkal mélyebb kapcsolódást alakítanak ki a beszélgetőpartnerükkel.
Amikor tehát társaságban vagy, rakd el a telefonodat, és ne temetkezz magazinba vagy az étlapba! Sokkal fontosabb a másik lelkének tükre, s az, hogy mit árul el vele. Persze, a percekig tartó farkasszemezést nem javasoljuk, hacsak nem szeretnél kifejezetten ijesztő hatást elérni…
Te ismersz olyan embert, aki kivételesen karizmatikus, és már elgondolkodtál rajta, mi lehet a titka?