Érdemes lehet tanulnunk valamit az északiaktól, akik hosszú ideje bevezették az ünneplést az életükbe – minden különösebb ok nélkül.
Ha úgy érzed, rád férne valami, ami segít a hétköznapi stressz leküzdésében, ideje megismerkedned a ‘lillördag’, vagyis ‘kis szombat’ fogalmával. A skandináv kulturális hagyomány lényege, hogy a szerdákat a hétvégéhez hasonlóan kezeli, és ennek megfelelően meg is ünnepli azt.
Rickard Grassman, a Stockholmi Egyetem vezető oktatója szerint a kifejezés azokból az időkből származik, amikor az alkalmazottak és cselédek hétvégente is dolgoztak. Cserébe viszont a hétköznapokon kaptak egy-egy szabadnapot. „Történelmileg ekkorra tehetjük annak a szokásnak az elindulását, hogy az emberek megünnepeljék a hét közepét, mert szükségük van rá, hogy kicsit kieresszék a gőzt” – mondta a professzor a BBC-nek.
3/3 És hogy hogyan ünnepelj?
Szabályok nincsenek, vagyis te hozod őket. A lillördag inkább a mentalitásról szól. Arról, hogy most leülhetsz kifújni magadat egy pohár bor mellett, előveheted a gyerekekkel a társasjátékot.
Leülhettek mindannyian a tévé elé, és nem aggódsz azon, hogy nincs még elmosogatva, vagy nem érzel bűntudatot, ha főzés helyett rendelsz.
Vagy, éppen ez lesz az az este, amikor együtt készítetek valamit a konyhában, ha ahhoz van kedvetek. A lényeg, hogy megengedd magadnak azt a luxust, hogy kicsit félre teszed a feladataidat, ahogyan karácsonykor vagy más ünnepnapokon is tennéd a különleges alkalomra hivatkozva. A lillördag lényege, hogy minden héten legyen egy ilyen különleges alkalom.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!