Kínos téveszme – Azaz ki a valóságtól leginkább elrugaszkodott személy, akit ismersz?

Címlap / Életmód / Lélek / Kínos téveszme – Azaz ki a...

Kínos téveszme – Azaz ki a valóságtól leginkább elrugaszkodott személy, akit ismersz?

1. Főni

A főszerkesztőm, aki közölte, hogy volt coach-nál és az azt mondta neki, hogy pénzzel nem lehet motiválni a dolgozókat, ezért ő idén nem is adott fizetésemelést, volt viszont minden hónapban pizza-nap és nem érti, miért elégedetlenek az emberek.

A tested gyenge pontja a csillagjegyed szerint

2. Védekezés

Az egyik volt egyetemi csoporttársam, aki azt mondta, úgy spórol az óvszeren, hogy kétszer használja: az első használat után kifordítja és kész.

3. Örökség

A kolléganőm, aki azt mondta, ne türelmetlenkedjek, majd lesz saját lakásom, ha megkapom az örökségem. Felvilágosítottam, hogy nekem semmi örökségem nem lesz, mire leintett, hogy dehogynem, mindenki örököl a szülei után és én is fogok majd, csak lehet, hogy a szüleim „meglepetésnek szánják és ezért titkolják előlem.” Az ő szülei orvosok, az én apám pedig le van százalékolva, anyámat pedig most bocsátották el és a mai napig albérletben élnek.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A hosszú és boldog házasság két titka a kutatások szerint
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.