Néha úgy érzem magam otthon, mint egy bukott animátor, mert a vendégem (a saját gyerekem) sértésnek veszi, ha nem tálalok ki számára valami világmegváltó szórakozást. Lehetőleg olyat, amit még sosem csináltunk.
Ülünk tanácstalanul a nappaliban, mellettünk a játékokkal megpakolt gyerekszoba, és mégis rendre felhangzik a balsejtelmes mondat:
„Anya, mindjárt meghalok, annyira unatkozom!”
Próbáltam már mindent. Rámutattam a játékokkal tömött polcra, a vágyott LEGO-kra, amikért a fizetésünk egy jelentős részét otthagytuk karácsony előtt a boltban. Aztán a kifestőire, azokra a kártya- és társasjátékokra, amikkel pár éve még fantasztikusan jókat játszottunk, de semmi. Közben pontosan tudom, hogy ha megenyhülnék és engedném, hogy bepattanjon a tablet vagy a tévé elé, akkor órákig nem hallanám, hogy milyen siralmas az élet. Olvass még a témában
Bájosak, stílusosak és igazságosak: ezért szeretünk annyira a Mérlegek társaságában lenni
A legnagyobb szeretet néha az, ha nem akarjuk megmenteni a másikat
Mondjuk ki: a felnőttek sokszor hülyék – és ezért nem nevelem a lányom arra, hogy csak a kora miatt tiszteljen valakit
Az „érzelmi másnaposság” sokkal gyakoribb, mint gondolnád – így lábalj ki belőle
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






