Szóval mi a válasz az unalomra?
Először is tudatosítani, hogy szülőként nem az a dolgunk, hogy non-stop szórakozást nyújtsunk. Sőt, valójában azzal tesszük a legjobbat, ha sűrűn hagyjuk a gyerekeinket „szenvedni” az unalomtól.
Az unalom ugyanis nem egy megoldandó probléma, hanem a kreativitás bölcsője.
Nem lehet és nem is kell kiirtanunk a gyerekeink körül a technológiát – hiszen az a világuk része –, de segítenünk kell megtalálniuk az egyensúlyt, elvégre ez nekünk, felnőtteknek is sokszor nehezen megy.
Vannak generációs hibáink, de nem ostorozhatjuk magunkat végletesen: egy olyan algoritmus-hadsereggel állunk szemben, amit a világ legokosabb mérnökei a figyelem rabul ejtésére terveztek. A felelősségünk tehát abban van, hogy merjünk „rossz fejek” lenni, merjük elvenni a telefont, és hagyjuk időnként a gyerekeinket úgy istenigazából unatkozni – mert csak így fogják felfedezni, hogy a világ sokkal izgalmasabb, mint amit egy kijelző mutatni képes. Olvass még a témában
Következő cikkünkAz érzelmi kimerültség 10 jele, amit észre sem veszel magadonGyakran észre sem vesszük azokat az apró jeleket, amelyek figyelmeztetnek minket arra, hogy túlhúztuk a határt. Ebben a cikkben felfedjük azokat a finom figyelmeztetéseket, amelyek jelzik, hogy érzelmileg kimerült vagy. Egyik leggyakoribb jel az érzelmi kimerültségre, ha gyakran érzed magad zavarodottnak vagy nehezen tudsz…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






