Miért lettünk mi a saját gyerekeink menedzserei?
Tudatosan figyelek arra, hogy ne legyek „helikopter-szülő”, bár látom, hogy sokan az X és Y generációból beleesnek ebbe a hibába. A túlzott óvás és a gyerek minden percének megszervezése valójában csak olaj a tűzre: ha sosem hagyjuk őket magukra a csenddel, sosem tanulják meg, hogyan találják fel magukat. Ugyanakkor bevallom, nehéz megtalálni az egyensúlyt, mert én egészen más utat jártam be, mint amit a lányomnak kell. Gyerekként sokszor éreztem magam magányosnak, és bár ma már szeretettel gondolok vissza a múltra, és hálás vagyok azért a talpraesettségért, amit általa szereztem, azért nem volt könnyű menet. Sokáig tartott, mire felnőttként levetkőztem a szorongásaimat az egyszerű, hétköznapi ügyintézések vagy a „felnőttes” feladatok előtt.
Éppen ezért akartam, hogy az ő élete más legyen – könnyebb és támogatottabb. De rá kellett jönnöm, hogy ha minden akadályt elhárítok az útjából, pont attól a belső erőtől fosztom meg, ami képessé tenné (többek között) az unalom és a magány kezelésére.
A túlzott szülői szórakoztatás nem segít, csak elnyújtja azt az állapotot, amiben a gyerek külső ingerek nélkül elveszettnek érzi magát.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
