„Mindannyian kúsznak már, sőt vannak közöttük, akik felülnek és járni is tudnak.” – mesélte Abdelkader Arby, a mali hadsereg tisztje, az ikrek édesapja a BBC-nek. Az ikrek apukája 6 hónap után most tért vissza Marokkóba, ahová 3 éves kislánya, Souda is elkísérte.
„Elképesztő, hogy végre újra együtt lehet a család – a feleségem, a gyermekeim és én.” – nyilatkozta az édesapa.
Az ikrek még mindig azon a marokkói klinikán vannak, ahol születtek, pontosabban a klinika egyik speciálisan átalakított lakásában tartózkodnak, ahol biztonságban lehetnek. Szerencsére az édesanyjuk, a 26 éves Halima Cissé is jól van, neki ápolók segítenek a gyerekek gondozásában, ami enyhén szólva sem egyszerű feladat. Olvass még a témában
Bájosak, stílusosak és igazságosak: ezért szeretünk annyira a Mérlegek társaságában lenni
Ezt az egy mondatot sosem szabad kimondani egy gyereknek, még viccből sem
Megörököltem a legfinomabb családi csalamádé receptet – és most megosztom veled
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
„Nem könnyű, de nagyszerű dolog. Még ha néha fárasztó is, amikor ránézünk az egészséges babákra, mindenki megkönnyebbül. Minden megszűnik olyankor.”
– nyilatkozta az édesapa a BBC-nek.
Az ikrek születésnapjára nem terveztek nagy ünneplést, pusztán az ápolók és néhány ott élő ismerősük vett részt a rendezvényen.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






