Az American Dental Association ajánlása szerint a legjobb, ha naponta kétszer, legalább két percig mossunk fogat. Mindazok, akik ezt nem tartják szem előtt, jelentősen növelhetik bizonyos súlyos szájproblémák kialakulásának kockázatát. A leggyakoribb szájhigiénés probléma, ami előfordulhat, ha nem mosol fogat rendszeresen, a fogszuvasodás. Amikor a szájban lévő baktériumok ételmaradékkal táplálkoznak, sav keletkezik, ami megviselheti a fogzománcot, fogszuvasodás jelentkezhet, hamarosan pedig lyukas fogakkal találhatjuk szemben magunkat.
A
fogmosás mellőzésének másik valószínű mellékhatása a már korábban említett rossz lehelet. Ugyanazok a baktériumok ugyanis, amelyek lyukakat okozhatnak, meglehetősen csípős szaggal járhatnak, és minél több baktérium van, annál rosszabb a szag. Szerencsére ez is elkerülhető, ha valóban naponta legalább kétszer alaposan mosol fogat. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az ínybetegségeket sem, amelyek mögött gyakran szintén a rendszeres fogmosás hiánya áll, de a fogselyem használatának mellőzése is okozhatja.
Való igaz, hogy könnyű kihagyni a fogmosást, különösen home office munkavégzés során, de akkor is, ha késésben vagy reggel, esetleg fáradt vagy este. Azonban amikor csak teheted, vegyél erőt magadon, és reggel, valamint este is alaposan mosd meg a fogaidat, használj fogselymet, fél évente pedig egy fogászati kontrollon is vegyél részt, hogy ha esetleg bármi probléma felmerülne, az időben fel legyen ismerve a minél egyszerűbb orvosolhatóság érdekében.