Bemutatkozott az új Harry Potter
A sorozat első hivatalos kulisszafotója már meg is jelent: Dominic McLaughlin látható rajta, amint teljes jelmezben, Harry Potterként egy filmcsapót tart a kezében. Igazi deja vu-élményt nyújt a látvány. Harry jól ismert, kócos fekete haja és jellegzetes szemüvege mintha csak a filmekből lépett volna át a sorozatba.
Nick Frost is feltűnik a képeken Rubeus Hagridként, és az ő külseje is kísértetiesen emlékeztet Robbie Coltrane ikonikus alakítására. Ez sokak számára megnyugtató, mások szerint viszont pontosan ez jelenti a problémát. Olvass még a témában
Kívül csillogás, belül csalás: ráláthattam a nagy influenszer-illúzióra
7 nyári mikrotrend, amit a Z generáció is imád – így viseld őket stílusosan 30 felett is
Stílusosan, könnyebb bőrönddel: Így kombinálhatod ugyanazt a ruhát háromféleképpen a nyaraláson
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
„Az HBO Harry Potter sorozatának célja, hogy hű legyen a könyvekhez. A filmek világa mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, de úgy éreztem, a történet, amit elmeséltek, sokkal felszínesebb volt, mint a regények mélyebb világa”
– jegyzi meg Angel Shaw, a Screen Rant szerzője.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






