A sátor
Azok, akik rendszeresen kempingeznek épen az élmény miatt választják ezt a pihenési formát.
Akik azonban csak most ismerkednek vele, azoknak nem árt tudni egy – két dolgot: a sátorban nem érdemes éppen akkorát venni, ahányan vagyunk, hiszen ebben az esetben csak és kizárólag mi férünk be, de így is szűkösnek fogjuk érezni a teret.
Egy nagyobban azonban sokkal kényelmesebben elférhetünk, igaz, az ára is húzósabb lesz. Olvass még a témában
Így tettem végre stresszmentessé a nyaralás előtti bepakolást
A hosszú távon szerethető otthon titka: ne a trendeket kövesd, hanem a saját ízlésedet
Júniusi kerti feladatok, amik eldönthetik, milyen lesz a kerted egész nyáron
5 hiba, amitől unalmasnak hat a nappali – ezekkel a trükkökkel sokkal karakteresebb lesz
Ha nincs
Az is előfordul, hogy nincs sátrunk, sőt, nem is akarunk, mert még nem vagyunk biztosak benne, hogy nekünk való-e ez a nyaralási módszer.
Ebben az esetben lehetőség van arra is, hogy lakóautót béreljünk, akár úgy, hogy azzal is közlekedünk, akár úgy, hogy csak a kempingben lakjuk.
Ez egy kicsit kényelmesebb is, mint a sátor, így megtudhatjuk, hogy mennyire vagyunk képesek elviselni a „nomád” körülményeket.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






