Hogy alakult pontosan az útvonal, milyen országokat jártatok be?
Bali: Átkompoztunk a csatornán az angliai Poole-ból a franciaországi Cherbourgba, onnan vonattal mentünk Toursig. Innen követtük a Eurovelo 6 vonalat Franciaországban a Loire, majd Svájcon és Németországon keresztül a Rajna mentén. Aztán a németországi Tuttlingentől a Dunát követve haladtunk Passaun át Bécsig, ahol végül letértünk az útvonalról, és Sopronba tekertünk, az öcsémékhez.
Általában hogyan telt egy napotok, mennyit tekertetek?
Bali: Átlagban 70-80 km-t mentünk egy nap, a rekord 150 km volt, a negatív rekord pedig 35 km, egy hegyes szakaszon. Általában reggel 7-kor keltünk, megmosakodtunk, megreggeliztünk, összepakoltuk a sátrat, majd 9-10 között útnak indultunk. Amikor találtunk egy nagyobb boltot, próbáltunk úgy bevásárolni, hogy legyen elég kajánk másnap reggelig, ami nem volt olyan egyszerű, mivel ötször ettünk naponta, és nem keveset.
Kati: A nap nagy részében tekertünk, szebb helyeken megálltunk nézelődni, enni. Este 7-8 körül táboroztunk le, szerencsére szinte mindig könnyen tálaltunk kempinget. Volt, hogy este még bementünk egy-egy városba vacsorázni, nézelődni, iszogatni. Altatni nem nagyon kellett minket… Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.



