Kihalóban lévő szakmák – és azok szépségei

Írta: ,

„Az utókor örökre emlékezni fog a fejlett országok 'használd és dobd el életmódjára.” Tegyük a szívünkre a kezünket: mikor stoppoltunk utoljára zoknit? Amikor nem bevarrtunk egy kis lyukat, hanem a „halálból” hoztunk vissza egy hihetetlenül lyukas darabot?

Egy furulyakészítő szavai

1/5 Egy furulyakészítő szavai

„Ezt nem lehet abbahagyni, itt nincs nyugdíj” – mondja mosolyogva. Mi is így gondolkodunk munkánkról, hivatásunkról, vagy csak átmenetinek, muszájnak tartjuk?

„Egész héten dolgozunk, hétvégén meg vásárban vagyunk. Kicsit nehéznek tűnik, hogy nincs szabadnap, de én szeretem ezt. Sokat számít az, hogy a vásár ideje alatt végigjátszom (furulyán) a 8-10 órát. A kicsi gyerekekben még nincs gátlás, ott táncolnak a furulyaszóra.”

„Amikor kivágják a fát, én még adok neki egy életet, hogy szolgálhassák az embert.”

„Minden fának más az illata, más a mintája. Amikor belépek egy műhelybe, már az illatról tudom, hogy milyen fával dolgoznak.”

Csodás szavak, szinte hihetetlen, hogy van még ember a Földön, aki ennyire szereti munkáját ennyi idő után is.

Drótostótok helyett Teleshop

2/5 Drótostótok helyett Teleshop

Mindenki ismeri a mondást: jön-megy, mint a drótostót. Amíg a főzés tudománya nem a szuperfazekakon múlott, hanem a tudáson, amíg volt becsülete a nagymamától örökölt edényeknek, addig voltak elhasználódott, törött, lyukas edények is.

Mivel a régi cserép- és fémedények javíthatóak voltak, voltak vándoriparosok, drótostótok is. Hozzá tartoztak, többek között, a régi Budapest hangulatához.


Olvastad? 5 klasszikus férfiszakma, melyet nők forradalmasítottak


A bérházak belső udvarában kiáltozva jelezték, hogy ott vannak. Jellegzetes látvány volt, hogy hátukon, egy ládában hordozták a javításokhoz szükséges szerszámokat.

Természetesen voltak ennek a szakmának elismert mesterei is, olyan megszállottak, akik nem mondták azt semmire sem, hogy lehetetlen megcsinálni. Sajnos a második világháború után ez a szakma teljesen kihalt.

Az utolsó szemfelszedők

3/5 Az utolsó szemfelszedők

Minden kisgyereknek okozott némi agymunkát az, hogy kitalálja, mit is takar az a fogalom, hogy szemfelszedő. Szinte minden budapesti utcának a belső udvarában volt egy kicsi műhely, ahol a harisnyák lefutott szemeit szedték fel, varázsolták újjá a nőiességet jelképező csodát.

Ma, ha felszalad egy harisnya, a javíttatás eszünkbe sem jut. Ugyanis oda el kell vinni, onnan el kell hozni, ennyi idő alatt pedig megkeressük a harisnya árát, vagy veszünk egy újat.

Régen azért választották a nők ezt a szakmát, mert könnyű, gyerek mellett is végezhető munka volt. Az egyik utolsó, máig dolgozó szemfelszedőt Kovács Sándornénak hívják, aki nem mellesleg Keleti Andrea anyósa. De a Flórián üzletközpontban is akad egy szemfelszedő, 25 éves tapasztalattal a háta mögött.

Mivel csak a szemfelszedésből már nem lehet megélni, más, kiegészítő tevékenységgel is foglalkozik a műhely. Csak viszonyításként, egy sor felszedése nagyjából 100 Ft, ami meggondolandó…

Bognár szakma, ami csak a nevekben él tovább

4/5 Bognár szakma, ami csak a nevekben él tovább

A bognár kereket, szekereket készített. Bár a kereket az őskorban találták fel, a legrégebbi kerékjavításról szóló írott emlék 1360-ból maradt ránk.

Valószínűleg azért, mert a küllős kerékkészítés akkor vált szakmává.

A bognár szakma csúcsát a hintókészítés jelentette, a legügyesebbek, szinte már művészi fokon művelték. Művészi tervrajzokat készítettek, komoly technológiákkal dolgoztak, és csodásan tudták megfaragni a fát is.

Ma is lehet bognárnak tanulni, ám csak csatolva, a kádár szakmával együtt, hiszen rokonszakmákról van szó. A kádár többnyire hordókészítéssel foglalkozik, de ugyan úgy hozzá tartozik munkájához a fa szakszerű „meghajlítása”, a fa és fém összemunkálása.

A pintér szakma is hasonló, csupán annyi a különbség, hogy puhafával dolgozik, és a mindennapokat szolgálja ki. Tároló edényeket, és hasonló, háztartáshoz szükséges dolgokat készít.

Számított a minőség

5/5 Számított a minőség

A régi és az új szakmák között az a különbség, hogy míg a régi szakmákban az elkészült mű minősége, magas színvonala, a lehetetlen megvalósítása jelentette az örömöt, addig a mai szakmákban az, hogy mennyi pénzt tud kicsikarni egy-egy tevékenységből az azt művelő.

Elvész a „nagyot” alkotás öröme, ami nagyon fontos lenne, hogy az ember hasznosnak érezze magát. Szerencsére egyre több régi szakma éled újra, ami nem csak a régi dolgok megbecsülésére irányul, hanem saját magunk megbecsülésére is.