A CDC kétévente végzett ifjúsági kockázati magatartásfelmérésének válaszait 2021 őszén gyűjtötték össze, és ez nyújtja az első áttekintést a Covid-19 világjárvány kezdete óta tartó tendenciákról. „Sok mutató már a világjárvány előtt is rossz irányba haladt. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a fiatalok mentális egészségének válsága folytatódik” – mondta Kathleen Ethier, a CDC serdülő- és iskola-egészségügyi osztályának igazgatója egy sajtótájékoztatón. „Az eredmények riasztóak.”
A középiskolások körében drámai növekedés figyelhető meg
A felmérés szerint a tizenévesek körében egyre több mentális egészségügyi kihívást, erőszakos tapasztalatot, valamint öngyilkossági gondolatot és viselkedést találtak. A középiskolások több mint 40%-a mondta azt, hogy a szomorúság vagy reménytelenség érzése megakadályozta őket abban, hogy az év legalább két hetében részt vegyenek a szokásos tevékenységeikben.
A lányok általában véve rosszabbul teljesítettek, mint a fiúk, valamint folyamatos és szélsőséges szorongás tapasztalható a leszbikus, meleg, biszexuális (LMBQ+) tizenévesek körében. Olvass még a témában
Születésed szerint: ennyire vagy féltékeny és így kezeled a „konkurensed” jelenlétét
Ez a 3 legrendetlenebb és a 3 legpedánsabb csillagjegy
A sportolást sokáig büntetésnek éreztem, aztán lett egy „megvilágosodásom”
Nem olyan ritka probléma, mint ahogyan azt gondolnád: Az anális repedés és ami mögötte van
A legtöbb tinilány (57%) 2021-ben tartósan szomorúnak vagy reménytelennek érezte magát, ami kétszerese a tinifiúk (29%) arányának. Közel minden harmadik tinilány komolyan fontolgatta az öngyilkossági gondolatát. A CDC szerint mindkét arány „drámaian megnőtt” az elmúlt évtizedben.
A legtöbb LMBQ+ diák (52%) a közelmúltban rossz mentális egészségi állapotot is tapasztalt, és közülük több mint minden ötödik diák öngyilkosságot kísérelt meg az elmúlt évben. „Ezek az adatok aggasztó képet mutatnak” – mondta Dr. Debra Houry, a CDC vezető orvosigazgatója, a programért és tudományért felelős igazgatóhelyettes. „Amerika tinilányait a szomorúság, az erőszak és a trauma egyre növekvő hulláma sújtja.”

