A boszorkányok valaha természetfeletti erővel rendelkező asszonyok voltak. Egy rég eltűnt, nagyhatalmú istennő utódai lehetnek ők, élet és halál felett rendelkeznek. Régen jóságos, tudós nők voltak, míg a mesékből már csak gonosz boszorkányként ismerjük őket. Mi ennek az oka? Utánajártunk.
A gonosz boszorkány
A boszorkány varázslónő, az ördög társa, rejtélyei mindenki fantáziáját megmozgatják. Számos népmesében és mítoszban szerepel, kiléte évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, nála félelmetesebb alak talán nincs is.
A pszichológusok szerint a boszorkány, az öntörvényű nő a női lélek sötét oldalát, árnyékát jelképezi. A legsúlyosabb vád volt, ha valakit boszorkánysággal vádoltak meg. Személyéhez rémtetteket kapcsoltak, például elterjedt róla, hogy gyerekeket eszik, meztelenül táncol és szabados szexuális szokásai vannak. A félelmetes, gonosz boszorkány képe belevésődött a tudatunkba.
Istennők
Pedig a kezdetek kezdetén a mágikus tulajdonságú nőket nem ruházták fel ezekkel a negatív tulajdonságokkal. Jóságos, hatalmas ősöktől eredeztetik őket.
Azóta vannak jelen, mióta az emberiség meg akar birkózni a bajokkal és el akarja hárítani a szerencsétlenségeket. A korai istennőkultuszban istennők voltak. Tisztelték őket a Föld termékenységét serkentő varázserejük miatt, élet és halál urai voltak.
Uralmuk alatt tartották az univerzum erőit. Egyiptomban például ő volt Ízisz istennő.
Ezeket az istennőket imádták azok, akik számára a termékeny föld a túlélést jelentette, mert az évszaktól és az időjárástól függött a talaj reprodukciós képessége és az életben maradásuk.
Ezért azonosították a természet erőit a női testtel és tartották szentnek a nőiséget.
Legendák, mítoszok boszorkányai
Az évszázadok során nagy változáson ment keresztül a boszorkányokról alkotott kép. Hajdan Skandináviában Freya, a jóstehetséggel megáldott istennő hintón szelte át az eget. A görög mitológiában a boszorkány szép és halálos volt. Kirké istennő megbűvölte Odüsszeusz hajósait mágikus mézborával, majd disznóvá változtatta őket. A zsidó kultúrában a vörös hajú Lilith éjjel belopódzott az otthonokba, hogy ellopja a gyerekeket és a férfiak magját.
Tudós asszonyok
A Közel-Keleten nők végezték a legfontosabb szertartásokat. A régi papnők tudós nők voltak. Csecsemőket gyógyítottak, kezelték a meddőséget és az impotenciát, megtisztították az otthont a rossz energiáktól. Olyasmit végeztek, amit ma családterápiának nevezünk.
Az ősi rituálékból alakultak ki a szent szertartások, amiket később boszorkányságnak neveztek. Egyszerű eszközöket használtak, de különleges gyógyító, védelmi erőt tulajdonítottak nekik. Abban az időben a társadalom egyértelműen pozitív figuráknak tartotta őket. Tanáccsal látták el a királyt, segítették a hadseregeket szertartásaikkal, részt vettek a szüléseknél.
Jóságosból gonosz boszorkány
A jóságos, tudós asszony mégis átalakult rosszindulatú boszorkányfigurává. Egyes kutatók Kr. e. 3 000 évvel ezelőtti eseményekben keresik a rejtély kulcsát. Keletről érkező nomád törzsek lepték el a nyugati világot. Harcos népek voltak, és hittek az erőszakos, agresszív férfi istenekben. A férfi istenek fokozatosan felülkerekedtek a női isteneken.
Éva a halandó változata egy korábbi istennőnek, Aserának. A teremtéstörténetben Éva viselte a felelősséget az egész emberiségért. A kígyó és a fa, a korábbi istennő ártalmatlan jelképei tiltott és veszélyes szimbólumokká váltak. A boszorkányra a gonoszság vádját aggatták.