Jelbeszéd babáknak – mielőtt beszélni tudna

Jelbeszéd babáknak – mielőtt beszélni tudna

Címlap / Életmód / Család / Jelbeszéd babáknak – mielőtt beszélni tudna

Létezik egy olyan módszer, amely megtanítja a mamákat és babákat arra, hogy a beszédet kísérő kézjelek segítségével kommunikálhassanak anélkül, hogy a gyerek tudna beszélni. Ez a jelbeszéd, amelynek alkalmazása egyre népszerűbb az intézmények, de leginkább a mamák körében.

Mindenki használja

Ha jobban belegondolunk, minden kisgyermekes szülő használ kézjeleket, hiszen a felemelt mutatóujjunkkal jelezzük, hogy figyeljen valamire a baba, mivel veszély közeledik.
Vagy a szánk elé tett ujjal mondjuk, hogy csendben kell lenni. Ugyanennek a finomított és jóval részletesebb változata a babajelelés.

Beszéd és jel egyszerre

A babajelbeszéd lényege, hogy az egyes kiejtett szavakat olyan kézjelekkel is kísérjünk, amelyeket következetesen arra a szóra vagy tartalomra használunk.
Egy baba magától is használ néhány gesztust, amelyeket érdemes felvenni a jeltárunkba, illetve nem árt ezeket tovább bővíteni további jelekkel.

Általános és egyéni jelek

Egyre több intézményben foglalkoznak azzal, hogy a mamáknak egységes kézjelek használatát tanítsák meg.
Ez a rendszer sokszor a hagyományos jelelő rendszer, amit a halláskárosultaknak dolgoztak ki, de sokszor családonként más és más jelekkel és azokhoz társított jelentésekkel találkozhatunk.

Miért jó az anyának?

Az anyukák legnagyobb része kisebb-nagyobb pánikban, vagy legalábbis aggodalomban tölti a gyermek életének első éveit: aggódnak, hogy miért sírhat, mi fájhat, vajon mit szeretne a beszélni még nem tudó csöppség.
A jeleléssel a baba jobban kifejezheti magát, a mama pedig hatékonyabban oldhatja meg a problémát.

Miért jó a babának?

A jelbeszéd nagyon jót tesz a kisbabáknak, mivel lehetőséget ad számukra, hogy akkor is megértessék magukat, amikor még képtelenek szavakkal kommunikálni.
Nem utolsó sorban pedig egy kiváló játéklehetőség is, amit mindenféle eszköz nélkül, csak a kezét használva élvezhet. 

Hatása a fejlődésre

A jelbeszéd használatának kizárólag pozitív tulajdonságai vannak a baba fejlődésére nézve.
Segíti a későbbi nyelvtanulási folyamatot, sőt megfigyelték, hogy a jeleket használók jobban érdeklődnek a könyvek, majd az olvasás iránt. Akik gyakorolták ezt baba korukban, azoknak kevésbé lesz olvasási nehézsége.

Intim játék

A kézjelek használata játékosan megtanítja a gyerekeket önmaguk kifejezésére, amely évekig jó szórakozást jelent gyereknek és szülőnek egyaránt.
Mivel azonban ez legtöbbször egy saját magunknak kidolgozott rendszer, ezért intimitást is ad a játékhoz, mivel ezt a nyelvet csakis a beavatottal értik és beszélik.

Nyugalom

A kézjelek használata lényegesen kiegyensúlyozottabb légkört hoz a családokba, mint egyébként. Hatására csökkennek a gyerekhisztik, kevesebb lesz a feszültség és hatékonyabban lehet működtetni a mindennapokat.
Tény, hogy nem szűnik meg a gyereksírás és nyafogás, de ezt valószínűleg egyetlen gyakorló szülő sem várja el igazán semmiféle módszertől sem.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!