Címlap / Életmód / Receptek / Jamie Oliver: Bombajó Brownie

Jamie Oliver: Bombajó Brownie

Hozzávalók
– 25 dkg sótlan vaj
– 20 dkg fekete csokoládé (70% kakaó tartalommal)
– lehetőség szerint 7,5 dkg aszalt meggy
– lehetőség szerint 5 dkg apróra vágott mogyoró
– 8 dkg kakaó por
– 6,5 dkg liszt
– 1 teáskanál sütőpor
– 36 dkg cukor
– 4 tojás

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson

Elkészítése
Forrósítsuk a sütőt 180 °C-ra. Béleljünk ki sütőpapírral egy tepsit. Egy edénybe tegyünk meleg vizet, olvasztott sajtot és olvasztott csokoládét és keverjük krémessé.

Adjuk hozzá a meggyet és mogyorót, és keverjük el. Egy külön tálba  vegyítsük el a kakaó port, lisztet, sütőport és cukrot, majd adjuk ezt a csokis meggyes mogyorós keverthez.

Olvass még a témában

Jól keverjük össze. Üssük bele a tojásokat majd keverjük el simára.

Öntsük a tésztát a sütőtepsibe, és süssük 25 percig a sütőben. Akkor van jól megsülve ha a széle kezd kiszáradni de a közepe még nedvesebb. Hagyjuk kihűlni majd vágjuk négyzet formára.

Ez egy fantasztikus népszerű desszert a kakaó- és csokoládékedvelőknek!

Bien tipp: Tálalhatjuk tejszinhabbal vagy vanília fagylalttal.

Jó étvágyat kívánunk!

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Csillagjegyek: ez a tárgy szívja el az otthonod energiáját
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.