Rengeteg egészséges recept alapja a növényi ital, többek között szinte minden smoothie-nak, de a chia- vagy éppen zabpudingok is ezzel készülnek leggyakrabban. Emellett isteni kiegészítése a házi granolának, de készíthetők levesek, szószok és más ételek is a felhasználásával. A boltban kapható verziók azonban gyakran tartalmaznak hozzáadott cukrokat vagy felesleges ízfokozókat, arról nem beszélve, hogy az áruk is sokszor irreálisan magas.
Pedig sokan „rákényszerülnek” a növényi italok fogyasztására, hiszen ez az egyik legkiválóbb alternatíva a laktóz- vagy tejérzékenyek, illetve a vegánok számára. Éppen ezért, most elhoztunk nektek 5 roppant egyszerű és finom növényi ital receptet, melyek jóval gazdaságosabbak bolti társaiknál – sőt, némelyiküknél még egészségesebbek is.
3/5 Rizs tej
Hozzávalók:
• 1 csésze rizs (ha lehet jázmin),
• 2 liter víz,
• 3 szem datolya (vagy ízlés szerint),
• 1 teáskanál vanília (por vagy aroma).
Elkészítés: A magozott datolyaszemeket beáztatjuk egy éjszakára. Majd a rizst szintén beáztatjuk, de csak 2 órára. Ha ez megtörtént, minden hozzávalót beteszünk egy turmixba, és alaposan eldolgozzuk. A mandulatejhez hasonlóan egy tiszta textília segítségével ezt is átszűrjük alaposan, és kész is!
Tipp: Hűtőben tároljuk, és készítéstől számítva 3-5 napon belül elfogyasztandó! Remek alternatíva azok számára, akik allergiásak a diófélékre! Vitaminokban gazdag növényi ital, mely remek alapanyaga szinte bármilyen smoothie-nak!
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!