Túl sokat várunk – de keveset teszünk
Ami talán a legfájdalmasabb tanulság volt számomra abban az esti társalgásban az, hogy sokan egyszerűen nem akarnak áldozatot hozni. Nem akarnak kompromisszumot kötni, miközben a hibákat nem elfogadni próbálják, hanem elkerülni (a sajátjukat éppúgy, mint a kiszemeltét). A szerelem viszont nem úgy működik, mint egy webshop. Nem válogathatunk tökéletes paraméterek alapján, nem jön házhoz 24 órán belül és nincs pénzvisszafizetési garancia sem.
Láttam azt is, hogy sokan a jelenlévők között teljesen feleslegesen keresnek tovább, már „túlvannak” az igazin. Megtalálták, pontosan tudják, milyen fülig szerelmesnek lenni, de nem voltak képesek megoldani a gondokat, nem tudtak alkalmazkodni, együtt élni a másikkal. Innentől viszont hiába keresik ugyanazt az érzést másoknál – még nincsenek túl az exükön, ott hagyták a szívüket. És ő minden bizonnyal ugyanígy van ezzel. Lehet, hogy idővel úgy döntenek, feladják és megállapodnak valaki mellett, akit irányíthatnak, formálhatnak, vagy aki egyszerűen csak középszerű és megfelel az aktuális kívánalmaknak.
Még az is lehet, hogy családot alapítanak és élnek egy boldognak tűnő házasságban, egészen addig, míg jön valaki, aki felkorbácsolja a vágyakat és akkor borul minden – csakhogy akkor már nem szingli harmincasok lesznek, hanem gyermeket nevelő, hitelt fizető, házas negyvenesek-ötvenesek.
Sokan ma is vágynak kapcsolatra, de közben félnek a sérüléstől, az elutasítástól, attól, hogy nem elég jók. És ez érthető. Csakhogy ahogy a közhely is tartja: kockázat nélkül nincs nyereség. A szerelem időt, energiát, áldozatokat és türelmet kíván. Néha pedig fájdalommal jár. De ezek nélkül nincs valódi kapcsolódás. Olvass még a témában
