Egyik este olyan társaságba csöppentem, ahol – rajtam kívül – mindenki szingli volt. Nem csak húszas éveiket taposó fiatalok vettek körül, hanem hozzám hasonló harmincasok, negyvenesek. Voltak köztük olyanok is, akik már jóval idősebbek nálam. Ahogy hallgattam a beszélgetéseiket, egyszerre lepett meg és szomorított el, mennyire sok a csalódás, milyen nagy a kiábrándultság, de közben a vágy is ott van arra, hogy valakit mégis találjanak, akivel családot alapíthatnak vagy „csak” boldogan élhetnek.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Eszembe jutott, milyen volt, amikor mi összejöttünk. Nem volt könnyű – és akkor finoman fogalmaztam. Rengeteg kétség övezte a kapcsolatunkat és a legjobb barátaink is csak a nehéz döntések, kompromisszumok és lemondások töredékéről értesültek. Sokszor még mi sem hittük el, hogy működhet, annyi kétely és nehezítő körülmény övezte az indulás első néhány évét. Aztán valahogy mégis újra és újra egymást választottuk, mert tudtuk, hogy együtt akarunk lenni. Hogy együtt kell lennünk. Utólag már világos, mennyire megérte. De miközben ott ültem a barátaim között, egyre nyilvánvalóbbá vált valami: ők ezeket a nehézségeket nem akarják. Ők a „készen kapott”, tökéletes partnert várják.
Miért nem találnak párt ma azok sem, akik szeretnének?
Miért van az, hogy a lehetőségek korában, amikor elvileg „egy gombnyomásra van a szerelem”, mégis egyre több a magányos ember? A digitális világ feneketlen kínálatot ad – alkalmazásokkal, üzenetekkel, sztorikba csomagolt flörtökkel. És bár elméletileg ez segíthetne abban, hogy megtaláljuk a hozzánk illő partnert, a valóságban inkább bénít. Egy 2022-es amerikai felmérés szerint az online randizók 79%-a számolt be arról, hogy kifejezetten fárasztónak találja az ismerkedést, ugyanis a választék végtelen, és ez paradox módon megnehezíti az elköteleződést.
Az egyik barátom például azt mesélte, hogy az elmúlt 5 évben rengeteget randizott (róla el is tudom hinni), de senkinél (senkinél!) sem érezte azt, hogy megérné kicsit is mélyebbre menni.
Egy másik ismerősöm arról panaszkodott, hogy már belefáradt a „csetelgetésekbe”. A beszélgetései legtöbbször el sem jutnak az élő találkozásig: „Mintha mindenki csak játszana vagy menekülne, amikor végre valami lehetne, nekem pedig a munkám mellett nincs időm állandóan írogatni. Azt látom, hogy a nők felteszik a képeket, várják, kik lájkolgatják őket, aztán kedvük szerint válogatnak, de én ebben már nem akarok részt venni.”
A kommunikáció zöme manapság egyre inkább írásban történik, gyakran félreérthetően. Egyszerűen kiveszett, eltűnt az a bizonyos szikra, amit a szemkontaktus, a gesztusok, a hangszín tud csak megmutatni, egyszóval nincs meg az a flörtölgetés, ami „a mi időnkben” annyira természetes és izgalmas volt. Ami miatt alig vártuk, hogy megint péntek este legyen, és újra megpillanthassuk a másikat – élőben, teljes valójában.
És akkor ott van még az a bizonyos „gaslighting” is, avagy a hirtelen felszívódás, amit szinte már természetesnek veszünk. Egy 2021-es brit kutatás szerint az emberek több mint fele tapasztalta már azt, hogy egy ismerkedés közepén egyszer csak elnémult a másik, minden magyarázat nélkül. És ez 2021-ben volt…
A cikk folytatódik, lapozz!
Ezek a pasi típusok nehezen találnak párt maguknak a társkeresőkön
