Szinte nincs olyan ember, akit ne szarvaztak volna már fel, az alábbi tíz esetben azonban egészen furmányos módon derült ki a félrelépés.
3/10 Hajszál helyett
Én nem szőke hajszálat találtam az ágyban, hanem az erkélyen egy rózsaszín orvosi maszkot. (Éljen a Covid, így legalább kiderült a dolog.)
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
4/10 A cset
A barátnőmmel egyetemen jöttünk össze és egy megosztott Google doksin keresztül üzengettünk egymásnak. Egyszer elkértem a jegyzeteit egy közös tantárgyunkhoz és megakadt a szemem egy „Ő” nevű doksin. Kiderült, hogy hónapok óta csalt egy sráccal, akivel ott beszélgettek. Gondoltam, szórakozom egy kicsit és az exem tudta nélkül zavaros üzeneteket küldözgettem a srácnak, majd amikor válaszolt, kitöröltem az egészet. Végül megbeszéltek egy randit, amire titokban én is odamentem és a docs-ba küldtem nekik egy szelfit – úgy, hogy ők ott voltak a háttérben – egy „Kapjátok be mindketten” üzenettel. A döbbenet az arcukon leírhatatlan volt.